Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.
Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról
168 41. szám. végrendelkezési képességét is. — Mindezekhez hozzájárul, hogy a hesseni javaslat, a franczia eode civil, az olasz codice civile és több más újabb törvénykönyvek a tékozlóknak végrendelkezési nem képességét szintén elejtették. A zürichi ptk. 2055-ik §-ának azon rendelkezése pedig, mely szerint a tékozlásért gondnokság alá helyezettnek végrendeletéhez a gondnokhatóság jóváhagyása szükséges, s melyet a schaffhauseni tkv. 1923-ik §-a is magáévá tett, nem szerencsés expediens. Ellenkezik azon vezérelvvel, hogy a végrendeletnek az örökhagyó individuális, s minden idegen akarat hozzájárulásától ment akaratkijelentésének kell lenni. És ha a gondnokhatóság a pazarló végrendeletét beleegyezésével közvetve érvényessé teheti: akkor nincs elegendő indok arra, hogy miért ne adja meg maga a törvény közvetlenül a végrendelkezési képességet. Nem tette magáévá a törvényjavaslat az osztrák ptk. 574-ik §-ának azon rendelkezését sem, mely szerint a halálra ítélt az itélet kihirdetésének napjától fogva, a súlyos börtönre itélt pedig mig büntetésének ideje tart, érvényes végrendeletet nem tehet. — Ezen rendelkezés a magánjogi és büntetőjogi elvekkel egyaránt ellentétben áll és sérelmes azért, mert midőn az elitélttől a végrendelkezési jogot megtagadja: a talán nagyon is méltatlan törvényes örökös elitére azon ártatlanokat sújtja, a kiket az elitélt örökhagyó vagyonában részesíteni kívánt volna. A nyugot galicziai tk. II. rész 368. §-a szerint az öngyilkos végrendelete is érvénytelennek volt nyilvánítva. Ezt azonban az osztrák ptkönyv is elejtette már. A 119-ik§-nak rendelkezését, mely részben megfelel az 1876. évi XVI. t.-cz. 21-ik §-ának a fentebb mondottak kapcsában eléggé indokolja az, hogy a közvégrendelet alakszerűségei fokozottabb biztosítékot nyújtanak az iránt, hogy a 18 évet be nem töltött kiskorúaknak, továbbá a némáknak és a magokat jelekkel megértetni tudó siketnémáknak a közvégrendeletekre előirt módon alkotott végrendeleteik az ő szabad és valódi akaratuknak kifolyását képezik. Az, hogy a vakoknak akár magán, akár közvégrendelet alakjába csak szóbelileg nyilvánítandó végakarat alkotása engedtetik meg, annak megfontolásán alapul, hogy ők magok testi fogyatkozásaik miatt az okirat azonosságát nem ellenőrizhetik, és igy irásba foglalt végrendeleteik alkotásánál visszaélések könnyen történhetnének. A 120-ik §-nak intézkedése megfelel az osztrák ptk. (576. §.), a szász polgári törvénykönyv (2073. §.) és a hesseni javaslat (71-ik §.) rendelkezésének, és mint hazai joggyakorlatunk által eddig is elfogadott helyes jogelvnek alkalmazása, bővebb indokolást nem igényel. 121., 122. §§. A 121-ik §. a végrendelkezési jog gyakorlatára nézve azon korlátozó rendelkezést állítja fel, hogy végrendeletet mindenki csak önszemélyében tehet. Ha a törvényhozás az örökhagyót végrendelkezési jogosultsággal ruházza fel, ha azon korlátok között, a melyeket a kötelesrészre jogosultak érdekeinek megóvása szempontjából felállít, jogot ad az örökhagyónak, hogy a törvényhozás által általános szempontból kiindulva, legczélszertíbben megállapított törvényes örökösödési rendtől eltérőleg szabályozza a vagyonában való öröklést; ha az állam jogszabályai és intézményei által biztosítékot nyújt az iránt, hogy az örökhagyó végakaratának érvényt fog szerezni: akkor megkívánhatja, a mint hogy általában megkívánják a törvényhozások, hogy e fontos akaratnyilvánítás az örökhagyónak egyéni saját akarata legyen. — A végrendelkezést tárgyazó 1715-ik évi XXVII-ik törvéayezikk, valamint a végrendeletek alaki kellékeiről szóló 1876: XVI. t.-czikk is csak magának az örökhagyónak és nem képviselőjének adja meg a jogot, hogy végrendeletet alkothasson. A végrendeleteknél okvetlevül megkívánt egyéni akaratnyilvánítás egy indoka annak is, hogy a törvényjavaslatba az úgynevezett pupillaris és quasi pupillaris substitutió fel nem vélttett; mert a 93. és 94. §-oknak rendelkezései szoros értelemben vett pupillaris és quasi pupillaris
