Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

122 41. szám. gát közvetítő közelebbi rokon irányában betudás tárgyát képezte volna. A törvényjavaslat ugyanis, bár a távolabbi leszármazók örökösödési jogosultságára nézve nem fogadja el azon elvet, hogy utóbbiak az elesett közelebbi leszármazó képviseleti jogán örökösödnek, de mégis a távolabbi leszármazók örökösödési jogát ügy szabályozza, hogy ezek az örökösödési jogosultság megbirálásánál a közelebbi leszármazónak lépnek helyébe. Innen van, hogy az unokák között akár gyermekekkel együtt, akár több gyermektől leszármazó unokák örökösödnek: törzs szerinti osztálynak van helye. Ennek természetes következménye tehát, de különben is igazságos, hogy a távolabbi leszármazóknak mindaz betudassék, a mi a közelebbi leszármazónak betudandó lett volna; mert különben az örökhagyó többi gyermekei szenvednének rövidséget. Az 51. §-nak azon rendelkezése, mely szerint betudásnak nincs helye akkor, ha az örökhagyó a 46—50. §-ok szerint betudandó adományozásoknak be nem számítását közokiratban vagy teljes hitelű magánokiratban elrendelte, vagya 47. és 49. §-ok eseteiben a betudási kötelezettség elismerését tartalmazó okiratot illető leszármazó örökösének visszaadta vagy megsemmisítette, annak megfontolásán alapul, hogy a betudásnak alapja az örökhagyónak vélelmezett vagy kijelentett akarata, a melytől ő a betudásra kötelezettnek előnyére utólagos rendelkezés által eltérni jogosítva van. Önként értetik azonban és a törvényjavaslatnak a kötelesrészre vonatkozó intézkedéseiből következik, hogy a betudás mellőzésének elrendelése a kötelesrészre jogosítottak ebbeli igényeinek sérelmére nem szolgálhat. A betudás mellőzésének elrendelése tárgyában a törvényjavaslat nem követel ugyan alakszerű végrendeleti intézkedést, hanem az ebbeli rendelkezés joghatályát mégis ahhoz köti, hogy az örökhagyó rendelkezését közokiratba, avagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalta, s illetve a 47. és 49. §-ok eseteiben a betudási kötelezettség elismerését tartalmazó okiratot visszaadta vagy megsemmisítette legyen; mert az örökhagyó halála után ilynemű rendelkezések más módon való bizonyításának megengedése által az osztályos testvérek közötti bonyodalmak és viták fejlesztésére alkalmat szolgáltatni czélszertínek nem mutatkozik. Az 51. §-nak azon rendelkezéséből, mely szerint az örökhagyó az ezen §-ban megállapított módon a betudás mellőzését rendelheti el, következik az is, hogy ugyanily módon vagyis közokiratba avagy teljes hitelű magánokiratba foglalt rendelkezés által az örökhagyó a betudási kötelezettséget korlátozhatja, az 52-ik §-nak megfelelő összegnél vagy értéknél kisebbre szoríthatja; mig ellenkezően nagyobb összeg vagy érték beszámítását tárgyazo rendelkezés a végrendeleti intézkedéstől eltekintve jogi hatálylyal nem bir. 52—55. §§. Ezen szakaszok a betudás módozatát szabályozzák. E tekintetben mindenekelőtt megoldást igényel azon kérdés, hogy az előre kapott tárgyak természetben számittassanak-e hozzá a hagyatéki vagyonokhoz, avagy pedig bizonyos értékben, és utóbbi esetben az értékmeghatározásranézve mely időpont fogadtassék el irányadóul. A szász tvkv. ("2263., 2267. §§.) szerint a betudásra kötelezettet illeti a választási jog, ha vájjon a tárgyakat természetben, avagy értékökben kívánja-e a hagyatékba beszolgáltatni, de ha utóbbit választja, az osztály alkalmávali értéket tartozik megtéríteni. A porosz Landrecht (II. rész II. czím (333., 345, §§.) szerint az értékmeghatározásnál ingatlanoknál a tárgyak megkapása alkalmávali érték, ingóságoknál pedig az osztály alkalmávali érték irányadó, de a betudásra kötelezett választási jog illeti, ha vájjon az ingatlant természetben beszolgáltatni, avagy értékét megtéríteni akarja-e. Az osztrák polgári törvénykönyv (794. §.) szerint a beszámítás a tárgyak értéke szerint történik, még pedig készpénz és ingóságok az örökség kinyílásának időpontja szerinti értékben, ingatlanok pedig a megkapás időpontja szerinti értékben tudandók be. A törvényjavaslat csatlakozva a hesseni