Képviselőházi irományok, 1887. I. kötet • 1-40. sz.
Irományszámok - 1887-16. Törvényjavaslat, az állategészségügy rendezéséről
16. sxám. 149 másrészt azonban kiemelendőnek tartom, hogy a közönséges érték a szó szoros értelraóbea veendő, azaz, azon értékről lehet csak szó, mely az illető állatnak tényleges használata által állapittatik meg. A 110. §-ban tárgyált 1. és 2. pont alatti esetekben, az érdekeltet mulasztás, illetőleg kihágás terhelvén, magától értetőleg kártéritési igénye is elesik. Nézetem szerint ez nagyon helyes álláspont; mert kell, hogy olyan egyének, kik külföldről állatokat hoznak be, már saját anyagi érdekükben a legnagyobb óvatosságra kényszeríttessenek. De különben is oly állatok után kárpótlást nyújtani, melyek külföldről betegen hozattak, vagy melyek külföldről való behozataluk után rövid időre megbetegedtek, úgyszólván annyit tenne, mint az ilyen beteg állatok behozataláért jutalmat fizetni. A 112. §. azért szükséges, hogy az államkincstár későbbi igények ellen biztosittassék mert ellenkező esetben, a tulajdonosnak kipuhatolása hosszadalmas eljárást és a kárpótlási összegnek letétbe helyezését tenné szükségessé. A járványok ellen alkalmazott óvintézkedések költségeinek viselését tárgyaló 113., 114., 115. és 116. §. az 1874 : XX. törvényczikk 48—51. §-aiból van átvéve, hanem természetesen nemcsak a keleti marhavész, hanem egyszersmind más járványok elleni intézkedések alkalmából felmerülő költségekre nézve is irányadó; és ezen kérdésben azon álláspontot foglalja el, hogy a nagyszabású országos intézkedésekből felmerülő költségeket az államkincstár, a helyi érdekekben tett óvintézkedések költségeit az illető vidék vagy község, vagy utolsó sorban maga az érdekelt viselje, azon kulcs szerint, a mint a felmerült betegségnél tényleg érdekelve volt. A hozzájárulásnak ezen arányát az osztrák (42. §.) törvényben ugyanezen elv szerint találjuk kimondva. A VII. fejezet (Állatorvosi gyakorlat és gyógyszerészet) a közegészségügyről szóló 1876 : XIV. t.-czikkben foglalt elvek analógiájára készült. A VIII. fejezet (Állategészségügyi szolgálat) szintén oly fejezetet képez, mely a közegészségügyi törvény által e tekintetben követett utón halad. Miután a közigazgatási tisztviselők működése sok irányban van igénybe véve, igen czélszertí, hogy az administratio különféle ágaiban előirt teendők tüzetesen körvonaloztatnak. így van ez helyesen a közegészségügyi törvényben, és ezt czélozta a javaslat VIII. fejezete is. Ezen fejezetben a községek és községi állatorvosok, továbbá a járási főszolgabirák és főszolgabírói szakértők, t. i. a vármegyei állatorvosok, továbbá a törvényhatósági első tisztviselők, nemkülönben az állami állatorvosok részletesen felsorolva megtalálják mindazon teendőket, melyek reájuk, mint az állategészségügyi rendészet közegeire várnak. Ezen fejezet tehát mintegy önmagában találja indokolását. A 127-ik §. minden törvényhatóságifjoggal felruházott és rendezett tanácsú városra nézve kimondja, hogy tiszti állatorvost tartani köteles. Annak felemlítése mellett, hogy a jelzett városok már nagyrészt jelenleg is bírnak tiszti állatorvossal, a törvénynek ilyen irányú intézkedése főleg azért volt szükséges, mert az ilyen városok átalában jobb anyagi jólétnek örvendenek s bennük az állatforgalom részint a vásárok alkalmával, de kivált a húsfogyasztás jelentékeny volta következtében nagy szokott lenni. Már pedig mihelyest egy helyen a vagyoni állapot kedvező és a húsfogyasztás jelentékeny, ott az állategészségügyi administratiónak annyi agendája keletkezik,
