Képviselőházi irományok, 1887. I. kötet • 1-40. sz.
Irományszámok - 1887-16. Törvényjavaslat, az állategészségügy rendezéséről
16. szám. 137 így keletkezett több évig tartó előtanulmány és számos tanácskozás nyomán a keleti marhavész elleni intézkedésekről szóló 1874. évi XX. t.-czikk, melyet az 1880. évben hozott XXVI. törvény egészít ki. Ezen 1874 : XX-ik t.-cz., a mint közelebb megjelölése is mutatja, kizárólag csakis a keleti marhavész elleni intézkedéseket foglalja magában. Nem tagadható ugyan, hogy ezen törvény az által, hogy a kérődzők és nyers termékeik kül- és belforgalmát szabályozza; — az által, hogy reá mutat azon praeventiv intézkedésekre, melyek a marhavész behurczolásának, illetve továbbterjedésének megakadályozását czélozzák; — továbbá az által, hogy vész esetén az eljárást tüzetesen körvonalozza: közgazdasági tekintetben kedvező eredményeket képes fölmutatni. Mert azóta, mióta a közigazgatási hatóságok ezen törvénynek nemcsak betűjével, hanem szellemével is megismerkedni kezdettek, a marhavész nem volt képea többé az ország belsejéig hatolni, mert már a határszéleken, ott, a hol felmerült, helyhez köttetett, de sőt az 1881-ik év óta marhavész-invasiónk nem is volt. Ezen körülmény által fölbátorítva, a kormány az állattenyésztés emelését tűzte ki feladatául, melyet a íöldmivelés előhaladása, nemkülönben az egyoldalú szemtermelésnek a gazdák anyagi jólétére való kedvezőtlen hatása amúgy is meggyőzően indokolt. Az állattenyésztés fejlődésével azonban az állati járványok is gyakrabban lépnek fel és vasúti hálózatunknak folyton növekvő kiterjesztése folytán az állati járványoknak gyors elterjedése és elhurczolása is nagyon elősegittetik. Miután pedig nem szenvedhet kétséget, hogy a nemzeti vagyonunk egy nagy részét képező állatállománynak biztosítása a kormány fontos feladatát képezi, erre nézve pedig az 1874: XX. és az 1880 : XXVI. t.-czikkek, melyek kizárólag csak a keleti marhavész elleni intézkedésekkel foglalkoznak, alapot nem nyújtanak, a kormány a magyar gazdaközönséggel szemben tartozó kötelességének ismerte, törvényhozási utón oly intézkedéseket létesíteni, melyeknek segélyével nemcsak a keleti marhavész, hanem általában a többi állati járványoknak elháritása és elfojtása is eszközöltessék s. ily módon az egész állategészségügy rendeztessék. Állati járványok elfojtására ez idő szerint még a régi kormányrendszer alatt kibocsátott 1859-ik évi belügyministeri szabályrendelet áll hatályban; ezen szabályrendelet azonban már elavult és az állatorvosi tudomány mai színvonalán álló elvekkel sok tekintetben ellentétben áll. Szükségtelen tehát bővebben indokolni, hogy ezen szabályrendeletnek határozatai eddigi érvényükben tovább meg nem hagyhatók. Az idézett 1874. évi XX. t.-cz. a müveit nyugat-európai államokban lévő hasonló törvényekkel elvbeit ugyan teljesen megegyező, de mert a gyakorlati életben hiányokat mutat és némely tekintetben az érdekelt közönségnek indokolatlan zaklatását vonja maga után, ezen törvénynek helyesebb alapokra való fektetése is szükségessé vált. De a tenyésztési ezélok mellett, a kereskedelmi és forgalmi szempont is egyaránt sürgeti az állategészségügy rendezését. A magyar kormánynak ugyanis egyik főtörekvését képezi, hogy szarvasmarháink, melyek hús tekintetében nagyon keresett és kedvelt czikket képeznek, Nyugat-Európa piaczaira juthassanak s ez által gazdáinknak és a kereskedelemnek új jövedelmi forrás biztosittassék. Olaszországgal és Svájczczal ugyan már van egyezményünk (nem említve a Szerbiával fennállót, mint a mely e részben inkább az állatok behozatalára nézve nyújt garantiákat), mely az állatoknak kölcsönös szabad forgalmát megengedi, de ezen conventióknak a mi állati exportunk tekintetében hatásuk nem oly nagy, mint a milyen a Németbirodalommal, Franczia- és Angolországgal való ily egyezményeknek lehetne; mert ezek azon államok, melyeknek piaczaira kell törekednünk. KÉPVH. IROMÁNY. 1887 — 92. I. KÖTET. 18
