Képviselőházi irományok, 1884. XXIII. kötet • 707-715. sz.
Irományszámok - 1884-707. A közmunka- és közloekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a Budapesttől-Szent-Endréig vezetendő helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
707. szám. 7 14. §. A katonaság és katonai javak leszállított díjtételekkel szállitandók és pedig egyrészt a csász. és kir. közös hadügyi minister és a magy. kir. honvédelmi minister, másrészt a vasutigazgatóságok közt 1877. évi szeptember 15-én megkötött egyezmény, illetőleg az 1878. évi január 1-én hatályba lépett katonaszállitási díjszabás és annak függeléke alapján. A katonaszállitás iránt létrejött, vagy létrehozandó s az állam részére kedvezőbb egyezmények ezen engedélyezett pályára is érvényesek lesznek. A fentebbi határozmányok alkalmazandók továbbá a pénzügyi-, valamint a közbiztonsági közegek és végül a fegyenczek szállítása tekintetében is. Az engedélyes köteles alkalmazkodni a katonai szállításokra vonatkozó szabályzathoz s az abban foglalt megállapodások- és egyezményekhez, melyek által a szállításhoz szükséges felszerelési tárgyak beszerzése és készentartása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzet rendelkezésre bocsátása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzettel való kölcsönös kisegítés és a katonai egészségügyi czélokra berendezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Köteles továbbá az engedélyes azon határozmányok és szolgálati szabályokhoz is alkalmazkodni, melyek a hadi vasúti osztályokra s azoknak béke idején új építkezésekhez, vagy fentartási munkálatokhoz való használatára vonatkozólag a csász. és kir. közös hadügyministerium által kiadattak, vagy megállapittatni fognak. Háború és mozgósítás esetén köteles az engedélyes a szabadságotokat és tartalékosokat a szabályszerű igazolvány alapján a lakhelyükhöz legközelebb eső állomástól a rendeltetési helyig legközelebb eső állomásig a katonai leszállított díjszabás alkalmazásával szállítani. A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként érthetőleg érvényesek a szolgálatban utazó magy. kir. honvédségre és azon csapatokra, melyek, mint a hadsereg kiegészítő részei a népjog oltalma alatt állanak. Végül köteles az engedélyes feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a hadsereg, hadi tengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1868. évi XL. t.-cz. 38. §-ában és az 1873. évi II. t.-cz.-ben megállapitvák. 15. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbizásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokmány alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbízattak, igazolják, uti málbáikkal együtt ingyen szállitandók. 16. §. Tekintettel az 1880. évi XXXI. t.-cz. 4. §-ában foglalt, a kir. postát érdeklő intézkedésekre, engedélyes köteles a postaszállitás módozatai és feltételei iránt az idézett törvényes határozat által követelt egyességet legalább is a pálya üzletének megnyitását, vagy a rendes napi közlekedés berendezését 3 hónappal megelőzőleg létesíteni s e végből a közmunka- és közlekedésügyi ministeriumnál idejében s mindenesetre még az engedélyokmányilag kitűzött épitési határidő első felében előterjesztést tenni. A vasút igazgatósága és alárendeltjei vagy az utóbbiak közt váltott szolgálati levelezés postabérmentes. 17. §. Az engedélyezett vaspályavonal mentén szükséges üzleti távirda-vezetékeknek a pálya indóházain és esetleg őrházain alkalmazandó utolsó elszigetelőig, valamint a forgatható védjelzőkészülékekig való kiépítését, a részletekre^ nézve az engedélyessel a közmunka- és közlekedésügyi