Képviselőházi irományok, 1884. XXII. kötet • 666-706. sz.
Irományszámok - 1884-668. A zárszámadás-vizsgáló bizottság jelentése, az 1885. évi állami zárszámadás megvizsgálása tárgyában
82 668. szám. számításon alapszik, megjegyezvén még, hogy az e czímen kitüntetett 4,910 frt 66 kinyi túlkiadá legnagyobb részben ellensúlyozva van azon megtakarítások által, a melyek az illető állomások megszüntetése folytán az azok föntartására előirányzott hitelnek igénybe nem vételébő keletkeztek. 2. czím. Az állami javaknál a bérhátralékok leszámolásának keresztülvezetésére, a telepitvényes ügyek lebonyolítására és az állami javak eladásának előkészítésére szükséges tervek és helyszíni szemlék költségeire: megszavaztatott 10,000 frt — kr., utalványoztatott 18,351 > 13V«> túlkiadás 8,351 frt 137* kr. Az országgyűlés által eladatni engedélyezett birtokoknak az osztrák földhitelintézettől 1866-ban fölvett kölcsön zálogjog alóli mentesítése folytatólag eszközöltetett; továbbá a magyar földhitelintézettől az 1883. évi XLI. t.-cz. alapján fölvett 6.764,800 frt névértékű kölcsönnel az egyes telepeseknek megterheltetése és a szétosztási művelet folytatva lett; azonban az újabb szervezés alatt álló telepitvényes községek helyszinelését, területeik fölmérését és családonkénti kijelölését és fölosztását az uradalmi mérnökök legyőzni nem birván, e czélra a magán-mérnökök alkalmazása továbbra is szükségessé vált; végre az osztott tulajdonú birtok viszonyainak rendezésére és a haszonbér-hátralékok leszámolására tisztviselőket kellett kiküldeni. Mindezen intézkedések sürgős és gyors keresztülvitele a túlkiadást kikerülhetlenné tette. 6. czím. Szeged város lakóinak az 1880. évi XX. t.-cz. alapján adott kamatozó kölcsönökre egyszerre történt visszafizetések után az államikincstár által fedezendő évi járulék: megszavaztatott 2,403 frt — kr., utalványoztatott 3,496 > 80 > túlkiadás 1,093 frt 80 kr. E tétel oly természetű, hogy annak előirányzata egész pontossággal meg nem állapítható. 8. czím. Az aldunai telepítési kormánybiztosság kiadásainak és a bevándorlott bukovinai székelyek szükségleteinek fedezésére: megszavaztatott 60,000 frt — kr., utalványoztatott ..... 98,281 > 66 » túlkiadás 38,281 frt 66 kr. Az aldunai telepítés oly művelet, melynek költségeit az ügy természeténél fogva, egy évre előre megközelítő valószínűséggel meghatározni nem lehet. E telepítés az 1882. év második felében oly időben vette kezdetét, a mikor a telepítés helyéül szánt területet részben még a Duna árja borította s a telepítés módozata részleteiben tervszerűen megállapítva nem volt. Ezen viszonyok kihatása nem maradt el a telepítés további folyamában sem s bár az 1885. évi kezelésben a legszigorúbb takarékosság tartatott szem előtt, a költségvetési hitel a tényleges szükséglet fedezésére még sem volt elegendő és pedig azért nem, mert a kormánybiztosság időszakonként ismétlődő kiadásai mellett folyton állottak elő újabb és újabb oly előre nem látott költségek, a melyeket a telepítés sikerének koczkáztatása nélkül megtagadni vagy elodázni nem lehetett. A kormánynak minden eszközzel oda kellett és kell