Képviselőházi irományok, 1884. XXII. kötet • 666-706. sz.

Irományszámok - 1884-686. A horvát-szlavon ügyekben kiküldött magyar országos bizottság jelentése

244 686. szám. Van még egy igen fontos és főleg Horvát-Szlavonországok földmivelő lakosságára nézve majdnem életkérdést képező ügy, melynek tüzetes tárgyalását a magyar országos bizottság is mulhatlanul szükségesnek tartja és ez a marhavész elleni intézkedéseket és a forgalmat korlátozó rendszabályokat illeti. E tekintetben Horvát-Szlavonországgal szemben az 1874: XX. t.-cz. van alkalmazásban, vagyis, az emiitett országok területéről a kérődzők és állati nyers termékek csakis a határszéli belépti-állomásokon keresztül és megfelelő szakértői vizsgálat és eljárás mellett hozhatók be Magyarországba. A magyar országos bizottság teljesen érthetőnek találja, ha e korlátozó rendszabályok Horvát-Szlavonországok lakosságánál élénk visszatetszést szülnek, de nem a magyar kormányon múlt, ha e rendszabályok még ma is fetmállanak. Magyarország a maga érdekében kénytelen volt saját szűkebb területén oly intézkedésekről gondoskodni, melyek a magyarországi marhának kivitelét a külföldre lehetségessé teszik és az e kivitel ellen tett kifogások jogosultságát megszüntetik. E kifogások egyik legfőbbike az volt, hogy bármily szigorú legyen a felvigyázat a szűkebb értelemben vett Magyarországban, az mindaddig biztosítékot nem nyújt, mig Horvát-Szlavonországokból és később Bosniából, a hol hasonló intézkedések nem léteztek, Magyarország felé a kivitel szabad. Ezt a kifogást elháritandó, a magyar kormány egyik közegét Zágrábba küldötte azon czélból, hogy, a horvát-szlavón országos kormány és a zágrábi főhadparancsnokság, mint a végvidéki közigazgatási hatóság kiküldötteivel egyetértőleg, a vésznek Bosniából való behurczolása ellen megállapodásokat hozzon létre, nemkülönben hogy a vesztegintézeteket megvizsgálja, másfelől pedig az 1874: XX. t.-czikket kihirdetés végett a horvát-szlavón bánnak megküldötte. E két irányú intézkedés azonban nem vezetett sikerre; mert elhatározta ugyan a horvát-szlavón országos kormány és a hadfőparancsnokság, hogy a határszéli marha-törzskönyvezést elrendeli, hogy a marha-utakat ós belépési állomásokat kijelöli és a szemlélőbizottságokat kinevezi, de ez a határozat soha foganatosítva nem lett és az ezt sürgető számos átiratra a bán mindig a megfelelő költség hiányát hozta fel okul. Hasonló sors érte a magyar törvény kihirdetését is; mert a bán, hivatkozva arra, hogy az állategészségügy iránti intézkedés joga a horvát-szlavón kormány autonóm hatásköréhez tartozik, a törvény kihirdetését megtagadta, mit annyival inkább tehetett, mert a törvény ennek Horvát-Szlavonországokban való végrehajtására nézve, csakugyan semmiféle határozmányokat nem tartalmaz. Ennek folytán a magyar kormány elhatározta, hogy a törvény közös természetű szakaszai, úgymint a 9., 10., 11., 12., 13., 14. ós 15. (vesztegintézet, törzskönyvezés, állami állatorvosok) egy novellába összefoglaltatván, a magyar korona egész területére nézve kötelezőknek mondassanak ki. Ez a novella el is készült, de soha törvénynyé nem válhatott, daczára annak, hogy a horvát kormány a magyar állam közös határszélein foganatosítandó állategészségügyi intézkedések közös kötelező voltát átirataiban több izben elismerte és ennek documentálására az időközben Horvát-Szlavonországokban alkotott marhavész-törvénybe a magyar törvény föntidézett közös természetű szakaszait is fölvette. E tárgyalások alatt a vész Bosniában folyvást uralgott és minduntalan behurczoltatott Horvát-Szlavonországok területére, minek következtében a drávai vonalat egész hosszában, hol katonai, hol polgári őrökkel elzárni és egyéb tömérdek kiadást igénylő intézkedést kellett életbeléptetni. Ily körülmények közt nem maradt egyéb hátra, mint hogy Magyarország, önvédelme szempontjából, HorvátSzlavonországokkal szemben a vész-törvénynek 3. §-át állandóan alkalmazza és ezenfelül a törzskönyvi intézményt az ország egész határszéle mentén létesítse. — A magyar országos bizottság nem akarja részletesen elősorolni mindazon tanácskozmányokat, melyek 1883. végéig e kérdésben a magyar kormány és Horvát-Szlavonországok meghatalmazottjai közt folytak, még pedig annyival kevésbé, mert ezek semmi positiv eredményre nem vezettek. A magyar országos bizottság távolról sem vonja kétiégbe, hogy, miként a t. horvát-szlavón országot