Képviselőházi irományok, 1884. XX. kötet • 591-603. sz.

Irományszámok - 1884-599. Törvényjavaslat, az öröklési jogról

599. szám. §05 vánnl, hogy nem egyénenként a meg nem nevezett gyermekeknek, hanem általában a megnevezett egyén leszármazóinak érdekében kívánt rendelkezni. Természetes, hogy ezen értelmezési szabály nem nyerhet alkalmazást azon esetre, ha az örökhagyó a részesíteni kívánt gyermekeket végrendeletében egyénileg megnevezte; a mint ez a 192-ik szakasz szövegében kifejezetten is kimondva van. A törvényjavaslat 193—196-ik §§-nak dispositiv rendelkezéseinek alapjául az örökhagyónak feltételezhető akarata szolgál. Alig lehet kétség az iránt, hogy az örökhagyó a 193-ik §-ban szabályozott rendelkezések esetében nem a végrendelet készítésének időpontjára, hanem halálozásának időpontjára kivánt tekintettel lenni, és hogy a 194., 195. és 196. §§. eseteiben az utolsó rendes lakhelyén levő szegényeket, az ugyanott lévő saját vallásfelekezeti egyházat, illetőleg utolsó rendes lakhelyének jótékonysági vagy más közhasznú egyleteit és intézeteit kívánta részesíteni. A 196. §. második és negyedik bekezdésének rendelkezésénél az is figyelembe, vétetett, miszerint czélszerü'ségi indokok szólanak a mellett, hogy a jótékonysági és közhasznú czélra tett hagyományozások az elforgácsolás veszélyétől lehetőleg megóva, már létező vagy keletkezendő jótékonysági egyletek és intézetek javára biztosíttassanak. ÖTÖDIK FEJEZET. Az örökös-nevezés. 197—200. §§. Az örökhagyó vagyoni viszonyainak, jogainak és kötelezettségének összesége, vagyis hagyatéka mint egész, örökösére vagy örököseire, mint egyetemes jogutódra száll át. Az örökössel ellentétben áll a hagyományos, a ki egyedül, vagy másokkal együttesen nem egyetemes jogutódként lép az örökhagyó jogaiba és kötelezettségeibe, hanem az örökhagyó rendelkezéséből egyes vagyontárgyakban, meghatározott összegben vagy jogban, mint különös jogutód részesül, a ki hagyománya erejéig a végrendelkező intézkedése szerint megterheltethetik ugyan, de az örökhagyó kötelezettségeiért rendszerint nem felelős. Ezekből látható, minő fontos szerepet játszik a végrendelkezések terén az örökös nevezés és minő lényeges különbséget képez az, ha vájjon valaki örökösnek avagy hagyományosnak tekintendő-e. E részben tehát felette kívánatos, hogy a törvény az örököst a hagyományostól lehető szabatossággal különböztesse meg; és hogy az örökös nevezésre vonatkozó tüzetes rendelkezéseket tartalmazzon. Már a törvényjavaslat 1-ső §-ában meg van lényegileg vonva a határvonal az örökös és a hagyományos között. E szakasz második bekezdése ugyanis positíve rendeli, hogy az örökös a hagyatékot mint egészet örökli, több örökös (örököstársak) között pedig a hagyaték mint egész, egyenlő vagy egyenlőtlen hányadokban oszlik meg, mig a harmadik bekezdés negatíve szabja elő, hogy a hagyaték mint egész, vagy annak hányada hagyomány tárgyául nem szolgálhat. Az örökös-nevezés szabályainak tüzetesb megállapítása azonban a törvényjavaslat 197. és következő szakaszainak képezi fontos feladatát. E részben a 197-ik §. azon vezérelvből indul ki, hogy az örökös-nevezésnek nem lényegesen szükséges kelléke, miszerint az örökhagyó azt, a kit örökösévé tenni kivan, kifej e^ zetten örökösének nevezze, hogy az >örökös-nevezés* kifejezését használja, hanem ezzel egyenértékű,, tehát elégséges azon akaratkijelentés, a melyből kitűnik, hogy az örökhagyó annak vagy azoknak, a kit vagy a kiket örökösévé tenni kíván, hagyatékát mint egészet, vagy a ha-