Képviselőházi irományok, 1884. XIX. kötet • 542-590. sz.

Irományszámok - 1884-550. A honvédelmi minister évi jelentése, a cs. és kir. közös hadsereg katonai nevelő- és tisztképző intézeteiben magyar állami alapitványi helyekre elhelyezett magyar-korona országokbeli ifjakról

252 550. szám. Az Akadémiákba való felvételre javaslatba hozott ifjaknak az alapítványi helyek Ö császári és Apostoli királyi Felsége által adományoztatván, azon ifjak közül 7 tényleg belépett az Akadémiákba s csak 1 vettetett vissza a bécs-újhelyi Akadémia részéről, a megkívántató tudoraányos előképzettség hiányai miatt. Ezen egy ifjú helyett, tekintettel arra, hogy a bécs­újhelyi Akadémiára folyamodók közül még alkalmas egyik pályázónak másodsorban leendő kijelölését nem tartottam eszközlendőnek, — az alreáliskolák I-ső évfolyamára, másodsorban kijelölt ifjak egyike hivatott be. A többi helyekre kijelölt ifjak közül 1, a felvételi vizsga alkalmával előképzettség hiánya miatt s 1, testi alkalmatlanság miatt visszautasittatott. Már eleve gondoskodtam azonban kellő számú ifjaknak másodsorban való kijelölése által arról, hogy az első sorban kijelölt ifjaknak visszautasítása, valamint az időközben tör­tént üresedések következtében beálló fogyaték pótolható legyen. S ennélfogva az 1886/7-iki iskolai év kezdetével 23 ifjú léphetett be magyar állami alapítványi helyre s ezzel azon kellemes helyzetbe jutottam, hogy a tisztelt Képviselőháznak bejelenthetem, miszerint az 1882-ik évi XKV-ih t.-cz. által rendszeresített 120 magyar állami alapít­ványi hely az 1886l7-iki tanév kezdetével magyar korona országokbeli ifjak által teljesen be volt tölthető. Az alábbi kimutatásból pedig kivehető, hogy ezen szám az egyes intézetek közölt miképen oszlik meg: A tanintézet megnevezése Évfo lyam c A tanintézet megnevezése N I. II. III. IV. 6 2 5 6 )9 2 1 4 7 14 a kassai alreáliskolában 8 6 9 7 30 a sanct-pölteni .... — — — 1 1 a mahrisch-weisskircheni főreáliskolában .... ... 11 7 6 — 24 a bécs-ujhelyi katonai Akadémiában 4 8 7 — 19 4 1 4 — 9 a fiumei hadtengerészeti Akadémiában Összesen . . . 1 — 1 2 4 a fiumei hadtengerészeti Akadémiában Összesen . . . 120 A múlt évben beterjesztett jelentésem szerint az 1885/6-iki tanév kezdetével a katonai nevelő- és képző intézetekben magyar állami alapítványi helyeken 118 ifjú volt elhelyezve; ezeknek száma azonban az 1885/6-iki tanév tartama alatt, a következő okokból 21 fővel keves­bedett, s ennélfogva az összes létszám 97-re szállott le. Ugyanis: a megkívántató előmenetel hiánya miatt elbocsáttatott 5 a szülék kívánatára visszalépett , 4 a végzett tanulmányokból nyert osztályzat szerint hadapród-iskolába áthelyeztetett . 2 testi alkalmatlanság miatt elbocsáttatott 1 a zárvizsgák után, az Akadémia bevégzése folytán, a hadseregbe lépett 9 összesen ... 21 Ezek után, hogy a törvény további rendelkezésének is eleget tegyek, áttérek a magyar alapitványos ifjak által, az elmúlt 1885/6-iki iskolai év alatt, felmutatott elöhaladásnak és képez­tetésnek ismertetésére s e czélből a következő adatokat hozom a tisztelt Képviselőház tudo­mására.

Next

/
Thumbnails
Contents