Képviselőházi irományok, 1884. XV. kötet • 494-505. sz.

Irományszámok - 1884-502. Törvényjavaslat, a hadsereg, hadtengerészet, honvédség és népfölkelés tiszti és legénységi özvegyeinek és árváinak katonai ellátásáról

96 502. szám. sőt még nagyobb háború is legfeljebb oly befolyást gyakorolna, a mely az alaptőke képződését csak lassítani képes. Az állam részéről fedezendő átalányjárulék végül a statistikai indokolás 53. táblázata szerint csak addig volna igénybe veendő, a mig a hadmentességi díjalapnak évi kamatjövedelme 6 millió frtra nem emelkedik; a mikor is azután az összes ellátási illetmény ebből lesz fedezendő, s ez, ha állandó békének örvendünk, vagy ha a béke csak kevésbé érzékenyen zavartatik meg, legkésőbb az 1918. évben fogna bekövetkezni. Helyén levőnek találtatott továbbá ezen szakaszban határozottan kifejezni azt, hogy a törvény az 1880. évi XXVII. törvényczikk 5. §. 2-ik pont 1. bekezdésének rendelkezéseit a hadsereg, hadtengerészet és a honvédség tisztjei és legénységei özvegyeinek és árváinak békében való ellátására kiterjeszti. A 37. §-hoz. Miután az ellenség előtt eltűnteknek holttá nyilvánítását czélzó bírósági tárgyalások hosszabb időt igényelnek, méltányosnak találtatott, hogy ezen eltűntek hozzátartozóinak a holttá nyilvánítás időpontjáig ideiglenes ellátás biztosittassék, a mint az, az 1885 : XI. törvényczikk 45. §-ában is hasonlólag történt. A 38. §-hoz. A meghozandó törvénynek az ezen §-ban említett özvegyekre és árvákra való alkalmazása az 1875. évi LI. törvényczikk 137. §-a intézkedésének alapján hozatik javaslatba. A tisztelt képviselőház bölcsesége azon nagy szándék által vezéreltetve, hogy állami létünk minden eshetőséggel szemben biztosittassék — meghozta mindazon törvényeket, melyek a véderő fokozására czéloztak — csak a legközelebbi időben fogadta el a népfölkelésröl szóló törvényjavaslatot, mely véderőnk szervezetét mintegy betetőzi. Ha tehát a törvényhozás bölcsesége az állam érdekében szükségesnek és elodázhatlannak tartotta a védkötelezettség elvét a kellő határig kiterjeszteni s ez által nagy áldozatot hozni — nem riadhat vissza azon másik áldozattól sem — hogy a véderőhöz tartozók — kik a trón s hazánk állami biztonságáért életüket koczkáztatják — vagy talán el is vérzenek — gyámol nélkül hátrahagyott családtagjai az állam részéről ellátásban részesittessenek. Megköveteli ezt időnk humánus szelleme — minden államnak polgárai iránt tartozó kötelezettsége és végre a méltányosság is — mi elől annál kevésbé sem szabad kitérni, miután ennek keresztülvitele az állam nagyobb megterheltetése nélkül lehetséges. Ezek után a törvényjavaslatot a tisztelt képviselőháznak elfogadásra ajánlani bátorkodom. Budapesten, 1886. évi június hó 7-én. Báró Fejérváry Géza s. k., honvédelmi miniiiter.