Képviselőházi irományok, 1884. XIII. kötet • 427-445. sz.
Irományszámok - 1884-429. Törvényjavaslat, az 1878. évi XX. törvényczikkbe iktatott vám- és kereskedelmi szövetség meghosszabbitásáról
46 429. szám. A mint ezek a számok mutatják, a Németbirodalommal is hanyatló félben van forgalmunk és pedig jóval nagyobb mérvben csökkent a kivitel, mint a behozatal onnan hozzánk, a mennyiben az apadás az utóbbinál 1884-ben csak 5-1 millió frt, de 1885-ben majd ugyanazon magasságot érte ismét el, mint volt 1882-ben; ellenben a kivitelnél 1883-ban 11 milliót és 1884-ben 16*8 millió frtot tett a csökkenés. Kivitelünk ezen hanyatlása különben a Németbirodalom gabonaforgalmáról mondottaknak természetes folyománya. Meg kell azonban jegyeznünk még azt is, hogy a kitüntetett összegek csakis azon forgalmat tüntetik ki, mely közvetlenül eszközöltetik a Németbirodalommal és teljesen figyelmen kivül hagyják azon kiviteli és behozatali mennyiségeket, melyek Ausztria közvetítésével képezik ezek tárgyát. Ezután sorakoznak nagyobb összegekkel Románia és Nagybritannia, azon különbséggel azonban, mint ezt már kimutattuk, hogy Romániával forgalmunk rendesen behozatali többletet tüntet fel, ellenben Nagybritanniába kivitelünk értéke haladja meg a behozatalt, mi lisztkivitelünknek tulaj donitandó. Termelési viszonyainkból önként következik az, hogy kivitelünk oroszlánrészét a nyerstermények, — a mezőgazdasággal szoros kapcsolatban levő iparágak terményei,— és az állattenyésztés termékei képezik. Ellenben a behozatalnál az iparczikkek és kész gyártmányok viszik a főszerepet. A következő táblázat mutatja, hogy az utolsó négy évben a nyerstermények és a gyártmányok mily összegben vettek részt Magyarország árúforgalmában: