Képviselőházi irományok, 1884. XIII. kötet • 427-445. sz.
Irományszámok - 1884-441. A közmunka- és közlekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a Varasdtól Lepoglaván és Očurán át Goluboveczig vezetendő helyi érdekű vasutnak és očura-szt.-jakabi szárnyvonalának engedélyezése tárgyában
322 441. szám. A kormány fentartja magának a jogot, hogy az építési terven változtatásokat tehessen, a mennyiben ilyenek a műszaki vizsgálat vagy a jelen engedélyokmány 2. §-ában érintett ministeri rendelet 6. §-ának határozata szerint intézendő közigazgatási vonalbejárás eredménye, vagy az épités tartama alatt telj esitett. egyes vizsgálatok nyomán a pályaszolgálat, valamint a közforgalom érdekéből és a pálya fennállásának biztosítására, nemkülönben a törvényes határozmányok teljesítése szempontjából szükségeseknek fognak találtatni; ezek által azonban a már egyrészt az eszközlött elővizsgálat, másrészt a közigazgatási vonálbejárás folytán meghatározott pályanyom változást nem szenvedhet. Magától értetik egyébiránt, hdgy ez által az engedélyesnek az engedélyokmányban biztosított jogai sérelmet nem szenvedhetnek. Ha az épités kivitelénél gazdálkodási vagy üzleti tekintetből akár a pályavonal, akár a részlettervek megváltoztatása kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkozik, ily változtatások megengedése a kormánytól lesz kikérendő. 4. §. A pálya alépítménye egy vágányra készíthető s ehhez képest a terület kisajátítása annyi térfogatra szőritkozhatik, a mennyi egynyomú sinúthoz és kitérőkhöz, nemkülönben az állomásokra megkívántatik. Mihelyt az engedélyezett vonalon annyira növekedett a forgalom, hogy az évi elegybevétel kilométerenkint 14,000 osztrák ért. frtot ezüstben meghalad, akkor az engedélyes köteles a kormány kívánatára minden kártalanítás nélkül egy második vágányt létesíteni. Ezen kötelezettség teljesítésére azonban engedélyes csak az engedély tartamának első 70 éve alatt kényszeríthető. Az utolsó 20 év lefolyása alatt a második vágányt csak az állam részéről nyújtandó, egyezségileg meghatározandó kártalanítás mellett köteles előállítani. 5. §. A munkálatok létesítésére és az üzlet berendezésére nézve egyrészt az 1885. évi június hó 8-án felvett engedélyezési jegyzőkönyvben megállapított részletes határozmányok, másrészt az alább következő általános szabályok lesznek irányadók, fentartatván a közmunka- és közlekedési m. kir. ministerium részére a jog, hogy egyes kivételes esetekben, ugy a részletes határozmányoktól, mint az általános szabályoktól eltéréseket engedélyezhessen. a) Alépítmény. A pálya emelkedése a fővonal 296. szelvényéig terjedő részén 13*3 0 /oo-nél, a fővonal többi részén, valamint a szárnyvonalon 25°/oo-nél nagyobb nem lehet, mely utóbbi legnagyobb emelkedés azonban a görbületekben lehetőleg mérséklendő. A kanyarodásoknak a nyílt pályán és pedig a fővonal 269. szelvényéig terjedő részén 200 méternél, a fővonal többi részén, valamint a szárnyvonalon, 150 m.-nél kisebb félátmérővel nem szabad birniok. A pálya részletes kitűzése alkalmával az általános tervezetben kitűzött iránytól eltérések történhetnek ugyan, de az 1. §-ban megjelölt pontok megtartandók lesznek. A pályatest koronaszélességének ott, hol a sínek a talpfákon feküsznek, 3*2 méternek, illetőleg a bevágások és töltések szélességének a kavicságy alsó felületében mérve, 4 méternek kell lennie. A beágyazáshoz kavics használandó, s a beágyazásnak a sínek lába alatt 0*25 m. vas. tagsággal és a sínlábak magasságában 2'8 m. szélességgel kell birnia. Köteles engedélyes az építési alap terhére a pálya hosszában pályakilométerenkint legalább 40 m 3-nyi beágyazási anyagot, mint tartalékot elhelyezni. A fedett és boltozott műtárgyak kőből vagy téglából építendők, a nyilt műtárgyak