Képviselőházi irományok, 1884. XII. kötet • 397-426. sz.

Irományszámok - 1884-408. A zárszámadási bizottság jelentése, az 1884. évi állami zárszámadások megvizsgálása tárgyában

408. szám. 213 észrevétel tárgyává, mert a tétel azok közé tartozik, melyeknek évek hosszú során át változásnak ki nem tett összege, szerződésszerűigelőre van megállapítva. így e czímen is a szükségletet, mely a zárszámadás eredményei szerint az 1884. évre 2.408,910 frt 37 krt tett, a törlesztési terv szabályozza. Ennek daczára a megfelelő Összeg nem lett előirányozva, s igy olyan túlkiadás okoztatott, mely előrelátható volt. Hogy hasonló eset ismétlődése megelőztessék, a bizottság fel­kérendőnek találta a pénzügyminister urat, miszerint oda hatni méltóztassék, hogy jövőben az idézetthez hasonló természetű kiadási czímeken a tervszerííleg meghatározott összegek vétessenek előirányzatba. Az állami vasművek jövedelmezőségének fokozása tekintetében történt intézkedések ered­ményéről bővebb tájékozást óhajtván szerezni, habár a bizottságnak e részben már rendelkezé­sére állott a pénzügyminister úr által az állami vasművek viszonyairól a képviselőház elé ter­jesztett jelentés (lásd a 207. sz. irományt), a m. kir. központi vasműigazgatóságtól a m. kir. pénzügyministerium útján az ezen jelentéshez csatolt ujabb jelentést kívánta be s abból arról győződött meg, hogy a mennyiben az ezen zárszámadásokban 745,238 frttal kimutatott üzleti veszteséggel szemben, az 1835. év üzleti számlája valószínűleg már csak körülbelül 150,000 frt veszteséggel fog zárulni, a tett intézkedések már ez aránylag rövid idő' alatt is jelentékeny javu­lást eredményeztek s hogy az állami vasművek jövedelmezőségének további fokozatos javulása a folyó évre is kilátásba van helyezve., A földmívelés- ipar-és kereskedelmi tárcza rész-zárszámadásainak XVIII. fejezet 3. czímének 3. rovata alatt külkereskedelmi czélok czímén 5,000 frt számoltatott el, mint a ministerium állam­titkárának engedélyezett jutalomdíj. Erre nézve megjegyzendőnek találta a bizottság, hogy ámbár a szóban forgó jutalmazás dlen érdemileg kifogást tenni nem kivan, alkotmányos szempontból még sem hagyhatta észre­vétel nélkül a jutalomnak ily formában az országgyűlés előleges hozzájárulása nélkül történt engedélyezését, mert ezen tényben is indokot vélt szolgáltatni azon javaslatának támogatására, melylyel a kormányt arra kéri felhívni, hogy hasonló esetekben jövb're az országgyűlés budget-jogá­val inkább megegyezd eljárást kövessen, A szóban forgó 5,000 frtra nézve egyébiránt a fölmen­tést megadni véleményezi a bizottság azon indokolással azonban: >hogy a minister a jutalomban az államtitkárt a külkereskedelmi czélok előmozdítása körül hosszú éveken át kifejtett ügybuzgó tevékenységének s szerzett érdemeinek elismeréséül részesítette. < A vallás- és közoktatási tárcza rész-zárszámadásainak tárgyalása alkalmából feltűnt a bízott ságnak, hogy a Zichy Jenő gróf által az iparos-tanulók iskoláira felajánlott 12,000 frt, habár annak mint egyszer s mindenkorra tett ajánlatból eredett jövedelemnek az átmeneti bevételek között kifejezésre juttatni kellett volna, ily módon nem csupán mint compensationális összeg a XIX. fejezet 3. czímének 21. rovata d) pontja alatt megszavazott 22,000 frttal szemben tényleg kiadott 29,384 frt 47 kr. apasztására lett elszámolva. Ezen különben jelentéktelen s a mérleget nem befolyásoló körülményt azon okból tette megjegyzés tárgyává a bizottság, mert az elszá­molás ezen módját a helyes könyvelés szabályaival egyezőnek nem tarthatja. Ugyancsak tudomásul vétel czéljából bejelentendőnek tartotta a bizottság még azt si, hogy: A magyar államvasutak összpontosított telekkönyvezése a múlt és azt megelőző évekről előterjesztett bizottsági jelentésekben felsorolt vonalakon kivül újabban hatályba lépett: a dálja-bródi fo- és a verpolje-samaci szárny vasút-vonalakra, valamint a piski-vajdahunyadi és a beszterczebánya-brezovai vasutvonalakra nézve, mig az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki és eszek-villányi vonalaira, valamint a báttaszék-dombovár-zákányi vasútra vonatkozólag a tulajdonjog a magyar állam javára eddig csak előjegyezve lett.

Next

/
Thumbnails
Contents