Képviselőházi irományok, 1884. XI. kötet • 340-396. sz.

Irományszámok - 1884-365. Törvényjavaslat, a Siammal 1885. évi január hó 17-én a szeszes folyadékokkal való kereskedés tárgyában kötött egyezmény beczikkelyezéséről

365. szám. 183 melyeket a legnagyobb kedvezményben része­sülő nemzet alattvalói vagy állampolgárai él­veznek. Magától értetik, hogy az osztrák és a magyar állampolgárok ezen egyezmény határo­zatai által ne legyenek nagyobb mérvben kötve, mint bármely más nemzethez tartozó alatt­valók vagy állampolgárok, ide értve a siami alattvalókat is. VI. Czikk.' A jelen egyezmény, az V. czikkben foglalt határozmányok fentartásával, a végrehajtási szabályzatnak kihirdetése után lehetőleg rövid idő alatt hatályba fog lépni és az egyik vagy másik szerződő fél részéről történt felmondás után hat hónap múlva megszűnik. Az osztrák-magyar monarchia és Siam között fennálló szerződési kötelezettségek teljes érvényben maradnak mindaddig, mig a jelen egyezmény hatályba nem lép és hatálybalépte után is annyiban, a mennyiben azok a jelen egyezmény által határozottan meg nem vál­toztattak. Ha a jelen egyezmény hatályon kivül he­lyeztetnék, az osztrák-magyar mtnarchia és Siam közötti szerződési kötelezettségek ismét minden tekintetben életbe lépnek és hatályban maradnak, ugy a mint a jelen egyezmény alá­írása előtt voltak. A jelen egyezményben >az osztrák és magyar állampolgárok* kifejezés alatt mindazon sze­mélyek értendők, kiknek az osztrák-magyar consul az osztrák-magyar monarchia azon törvényeinek értelmében védelmet nyújtani jogo­sítva van, melyek az osztrák-magyar consulok védjogának gyakorlását egyéb államokban sza­bályozzák és >az osztrák-magyar consul* ki­fejezés alatt az osztrák-magyar monarchiának Siamban levő minden consulsági hivatalnoka értendő It is cleaiiy understood that the Austrians and Hungarians will not be bound to conform to the provisions of this Agreement to any fur­ther extent than the subjects or citizens of any other nation, including Siamese subjects. Article VI. Subject to the provisions of Article V, the present Agreement shall come intő opera­tion as soon as possible after the Regulations, to be drawn up for the purpose of carrying out the same, shall have been promulgated, and shall remain in force until the expiration of six months notice given by either Party to terminate the same. The existing Treaty-engagements between the Austro-Hungariau Monarchy and Siam shall continue in full force until the present Agree­ment coraes intő operation, and after that date, except in so far as they are expressty modified by this Agreement. Should the present Agreement be termi­nated, the Treaty-engagements between the Austro-Hungarian Monarchy and Siam shall revive in all respects and remain in force as they existed previously to the signature of this Agreement. In this Agreement the words »Austrians and Hungarians* shall comprise all persons, to whom the protection of the Austro-Hungarian Consul raay be granted under such laws of the Austro-Hungarian Monarchy, as regulate the exercise of the right of protection granted to Austro-Hungarian Consuls in other countries and the words >Austro-Hungarian Consul* shall comprise any consular officer of the Austro­Hungarian Monarchy in Siam. VII. Czikk. Article VII.

Next

/
Thumbnails
Contents