Képviselőházi irományok, 1884. IX. kötet • 241-287. sz.
Irományszámok - 1884-247. A közmunka és közlekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a vinkovcze-brčkai helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
247. szám. 59 alkalmaztatni szokott határozmányokkal, valamint a fennálló törvényekkel és szabályokkal, — a következőket találom kiemelendőknek: A pálya vágány-távja az elsőrendű vasutakéval egyenlő. A legnagyobb emelkedés 5°/o<>. A kanyarodások a nyilt pályán 300 méternél kisebb félátmérővel nem bírhatnak. Az al- és felépitményt, épületeket, pálya-elzárást és jelzést illetőleg mindazon kedvezmények, melyek az üzletbiztonság határai között a helyi érdekű vasutakuak általán engedélyeztettek, a jelen vasút részére is megadatnak. A vonalon a vinkóvczei kiágazási állomáson kivül még három állomás és két kitérő létesítendő. Vinkovczén az engedélyes a kormány jóváhagyása mellett megállapítandó egyezségi feltételek alatt a m. kir. államvasutakkal közös pályaudvart birhát. Kötelezettséget vállalt egyébiránt az engedélyes arra nézve is, hogy a vonal üzletének átadása, illetve átvétele iránt a m. kir. államvasutak igazgatóságával, a kormány jóváhagyásának fentartása mellett, egyezségre fog lépni. Az e részbeni tárgyalások már folyamatban is vannak. A vasút tényleges építési költsége 1.700,000 frtban, vagyis kilométerenként 34,028 frttal állapíttatott meg. Ez összegből forgalmi eszközökre 150,000 frt levonandó lesz az esetre, ha a m. kir. államvasutak a forgalmi eszközöket e vasútnak rendelkezésére bocsátják. A kibocsátási árfolyam és névleges tőke az engedélyezési tárgyalások alkalmával meghatározhatók nem lévén, az engedélyokmány e kérdéseket külön tárgyalás és kormányi jóváhagyásnak tartotta fenn. Ezek után az 1880: XXXI. t.-cz. 1. §-a értelmében van szerencsém bejelenteni, miszerint tekintettel arra, hogy a nevezett pálya két vasutvonalat össze nem köt; hogy az egy fővonalnak sem képezi főirányban kiegészítő részét és végül, hogy az az idézett törvény határozataitól eltérő feltételekben és kedvezményekben nem részesül: tehát a törvényhozásnak engedélyezése alá nem vonható; a mellékelt engedélyokmányt az elől nevezett engedélyt kérőknek folyó évi szeptember 9-én kiadtam, megjegyezvén egyfelől, hogy a megállapított 80,000 frtnyi engedélyezési biztosíték előzőleg letéteményeztetett — másfelől, hogy időközben a zágrábi bank visszalépvén, egyedüli engedélyesnek Klein D. W. jelentetett ki. Budapesten, 1885. évi szeptember hó 28-án. B. Kemény Gábor s. k., magy. kir. közmunka- ét Mtleltedésügyi minittcr. 8*