Képviselőházi irományok, 1884. IX. kötet • 241-287. sz.

Irományszámok - 1884-244. A közmunka- és közlekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a bihari helyi érdekű vasut engedélyezéséről

26 244. szám. 7. §• Mihelyt a forgalom a jelenleg engedélyezett vonalokon annyira növekedik, hogy az éjjeli szolgálat berendezése kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkozand, az engedélyesek kötelesek lesznek a felvételi helyiségek, jelzés, pályafelügyelet s minden más, a rendszeres üzlet fentartása czéljából szükséges intézkedésekre nézve a pályát a m. kir. kormány részéről az elsőrendű vaspályák részére kiadott szabványok a utasítások szerint kiegészíteni s berendezni, s a kormány részéről teendő e részbeni intézkedéseket saját költségükön foganatosítani. Ezen kötelezettség teljesítése azonban csak az engedély tartam első 70 éve alatt követelhető, a hátralevő engedélytartam alatt ellenben a pálya ily módoni átalakítása a kormány s az engedélyes közt e részben kötendő egyezmény alapján lesz eszközlendő. Végre kötelesek engedélyesek a forgalmi eszközöket, síneket s egyéb építési és felsze­relési anyagokat és tárgyakat a belföldön szerezni be, azoknak külföldről leendő behozatalát a kormány csak az esetben fogván megengedni, ha engedélyesek kimutatják, hogy azok a belföldön hasonló feltételek alatt be nem szerezhetők. 8. §. Az engedélyesek kötelesek a részletterveket az engedélyokmány kiadása napjától szá­mitott kilencz hónap alatt a kormánynak előterjeszteni, a pálya építését ezen tervek jóváhagyásától számított két év alatt befejezni s a pályát a közforgalomnak átadni, jogukban áll azonban az engedé­lyeseknek a pályavonal egyes részeit is, mihelyt azok az üzlet biztonságának megfelelően ki­építve lesznek s ha más üzletben levő vasúttal összeköttetésben állanak, a fentemiitett határidő előtt külön-külön is a közforgalomnak átadni. 9. §. A kormány fentartja magának a jogot, hogy a mennyiben más pályák beszakadása, pályaudvarok közös használata, kocsikölcsönzés és minden ezekért járó kárpótlás tárgyában az illető társulatok közt egyezmény nem jöhetne létre, egy ilyennek feltételeit meghatározza. 10. §. A kisajátítási jog az 1881: XLI. t.-cz. értelmében az engedélyezett pálya kiépítésére az engedélyeseknek megadatik. 11. §• Az engedélyesek a posta ingyenes szállításának kötelezettsége alól fölmentetnek, — kötelesek azonban a vasút üzletének megnyitása előtt a m. kir. postaigazgatást ideje korán megkeresni, hogy a po^ta szállítására vonatkozó részletes megállapodások, ugy a szállítási ille­tékek az 1880. évi XXXI. t.-cz. 4. §-a értelmében kölcsönös egyezmény utján meghatároz­tassanak. A vasút üzlete tárgyában az igazgatóság és alárendeltjei vagy utóbbiak közt váltott levelezés a jelenleg engedélyezett vaspályán bérmentesen szállítható. 12. §. Az engedélyezett vaspálya vonal mentén szükséges vaspályaüzleti távírda-vezetékeknek a pálya indóházain és esetleg őrházain alkalmazandó utolsó elszigetelőig, esetleg a forgatható védjelző-készülékekig való kiépítését, a részletekre nézve az engedélyesekkel megállapítandó egyezmény alapján, a m. kir. távirdaigazgatás hajtatja végre. Kötelezve vannak ennélfogva az engedélyesek a m. kir. távirda-igazgatást a távirda­épitkezés elrendelése és a fentjelzett egyezmény megállapítása végett oly idejekorán megkeresni,

Next

/
Thumbnails
Contents