Képviselőházi irományok, 1884. VI. kötet • 173-238. sz.
Irományszámok - 1884-183. 1885. évi VII. törvényczikk, a főrendiház szervezetének módositásáról
183. szám. 55 feladata lesz, a kormány részvétele mellett, javaslatot készíteni a jelen törvény 14. §-ában emiitett ügyek rendezésére nézve. Ezen rendezésig az eddig fennállott gyakorlat marad érvényben. 28. §. Az országos méltóságoknak törvény vagy szokás által megállapított közjogi helyzete, úgymint ebből fejlődött állásuk a főrendiházban is, a mennyiben ennek tagjai maradnak, ezen törvény által nem érintetik. 29. §. Azon ülésszakkal, a melynek tartama alatt ezen törvény kihirdettetett, a főrendiház mostani alakjában befejezi működését és helyébe az ezen törvény értelmében szervezett főrendiház lép. Mindazon törvény és gyakorlat, mely jelen törvénynyel nem ellenkezik, továbbra is érvényben marad. 30. §. Ezen törvény végrehajtásával a ministerium bizatik meg. Mi e törrényczikket s mindazt, a mi abban foglaltatik, összesen é"s egyenkint helyesnek, kedvesnek és elfogadottnak vallván, ezennel királyi hatalmunknál fogra helybenhagyjuk, megerősítjük és szentesitjük, s mind Magunk megtartjuk, mind más hlyeink által megtartatjuk. Kelt Bécsben, ezernyolczszáz nyolczvanötödik évi április hő huszonötödik napján. FERENCZ JÓZSEF S. k. Tisza Kálmán ». k (P. HL)