Képviselőházi irományok, 1884. VI. kötet • 173-238. sz.
Irományszámok - 1884-208. A képviselőház pénzügyi bizottságának jelentése, „a bihari és békési helyi érdekű vasutaknak engedélyezésére és segélyezésére vonatkozó felhatalmazás tárgyában” benyujtott törvényjavaslatra vonatkozólag
168 208. szám. fejében és ily esetekben méltányosnak tartja megengedni, hogy ezen teher az évek egy hosszabb sora közt oszoljék meg. A bizottság helyesli azt is, hogy a nagyvárad-kóti szárnyvonal folytatása a közmunkaés közlekedésügyi minister által már ezúttal contempláltatott s hogy felhatalmazását ennek engedélyezésére is már most kiterjesztetni kérte. Az előadottak alapján a közlekedésügyi bizottság ezen törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadta s annak a pénzügyi bizottságban, esetleg a házban leendő előadásával Darányi Ignácz országgyűlési képviselőt bizta meg. Kelt Budapesten, a közlekedésügyi bizottság 1885. évi május hó 10-ki üléséből. Gr. Bánffy Béla s. fc„ Darányi Ignácz s. k., a közlekedésügyi bizottság elnöke a közlekedésügyi bizottság előadója.