Képviselőházi irományok, 1884. V. kötet • 122-172. sz.

Irományszámok - 1884-166. Törvényjavaslat, a honvéd orvosi tisztikar ujjászervezéséről szóló 1877-ik évi XIV-ik t.-bz. módositása tárgyában

322 165—166. szám. Ezen új §. következőleg hangzanék: >28. §. Az országos méltóságoknak törvény vagy szokás által megállapított közjogi helyzete, úgymint ebből fejlődött állásuk a főrendiházban is, a mennyiben ennek tagjai maradnak, ezen törvény által nem érintetik.* Továbbá a íégi 27., most 29. §. következő szövegezést nyerne: >29. §. Azon ülésszakkal, a melynek tartama alatt ezen törvény kihirdettetett, a főrendiház mostani alakjában befejezi működését és helyébe az ezen törvény értelmében szervezett fő­rendiház lép. Mindazon törvény és gyakorlat, mely jelen törvénynyel nem ellenkezik, továbbra is érvényben marad. 19. A régi 28. §. 30-czal jelölendő. Egyébiránt a törvényjavaslatnak indítványaink értelmébeni teljes szövegét könnyebb áttekintés végett tiszteletteljesen mellékeljük. Budapesten, 1885. évi márczius hó 18-án. Szlávy József s. k., bizottsági élnöJc. Báró Rudnyánszky József s. h., bizottsági jegyző. 1Ö6. szám. Törvényjavaslat, a honvéd orvosi tisztikar' újjászervezéséről szóló 1877-ik évi XlV-ik t.-cz. módositása tárgyában. i. §• A honvéd orvosi tisztikar tettleges állománya, a hadrendi beosztásra való tekintettel, akként rendszeresittetik: hogy a békében való egészségügyi szolgálat teljesítésére a honvéd csapatokhoz, intézetekhez, magasabb parancsnokságokhoz és hatóságokhoz, tettleges állományú honvéd orvosok rendfokozatuknak megfelelő teljes illetménynyel — alkalmaztassanak; kiknek száma az évenkénti költségvetés előirányzataiban kitüntetendő és indokolandó. 2. §. A honvéd orvosi tisztikarnak a fentebbi §. értelmében leendő újjászervezése az 1886. évi január hó l-jével léptetendő életbe. 3. §. Ezen törvény végrehajtásával a honvédelmi minister bizatik meg. Budapesten, 1885. évi márczius hó 28-án. Beadja: Báró Fejérváry Gétta s. h., . honvédelmi minister.

Next

/
Thumbnails
Contents