Képviselőházi irományok, 1884. V. kötet • 122-172. sz.
Irományszámok - 1884-164. A képviselőház zárszámadási bizottságának jelentése, az 1883. évi állami zárszámadások megvizsgálása és a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministernek, „az 1883. évi előirányzat nélküli kiadásokról” a képviselőházhoz intézett előterjesztése tárgyában
276 164. szám. munkák folyományát képezi s ezen összeget, mint a II. kereseti kimutatáson alapuló, érvényesített követelést a vállalkozónak ki kellett utalványozni. b) A kormány nem mellőzhette, hogy a berlini közegészség- és életmentésügyi nemzetközi kiállitáson ugy is mint kiállitó részt vegyen s ugy is mint tanulmányozó egy szakértő közeg kiküldése által a kiállítás tudományos és gyakorlati eredményeit az országos közegészségügy javára elsajátítsa. Az érdekelt belügyi, pénzügyi s kereskedelmi ministeriumok e költségek czímén 700 frtot téritettek meg a tárczának, s maradt a közoktatási tárcza terhére mint elóirányzatnélküli kiadás 1883-ban 2,941 frt 98 kr. c) Az új-verbászi középiskola több nemzetiség által lakott vidéken a magyar állameszme érdekében működvén, addig, mig az állam annak rendezésére nagyobb áldozatot hozhat, fennállásának ki nem kerülhető szükségleteire — mint azelőtt is — már éveken át 300 frtnyi segélyezésben részesült. d) Európa földtani térképének már a múlt évi >részletes jelentés* 70. lapján megemlített elkészítési költsége fejében a közoktatási tárcza részéről ez évben 1,233 frt volt utalványozandó ; megjegyezvén, hogy a térképből 50 példány rendeltetett meg, összesen 4,000 márka árban, melyet 5 évre felosztva kellead közösen a földmivelési-, ipar- és kereskedelmi ministeriummal viselni; és hogy a fönnebbi költségből 1,200 frt a megbízott négy szaktudós fölvételi költségeire, kik a földtani fölvételeket a Magyarország és Románia közötti határhegységen és a kelet-bihari hegységben végezték, — 33 frt pedig a megrendelt térképek költségére esik. é) A harmadik egyetem felállítása érdekében felmerült 671 frt 10 kr. előirányzatnélküli kiadást utalványozni kellett, mivel annak szükségleteit, valamint helyének kérdését Pozsony városa ez iránti kérelme folytán mind O Felsége, mind a képviselőház utasítása következtében a helyszínén t. i. a különösen szóba jött Pozsony, Szeged és Kassa városokban az ott található előfeltételek (meglevő kórházak, egyéb épületek, telkek stb.) tanulmányozására és irányadó véleményadásra szakreferensek és szaktanárok voltak kiküldendők. f) A folytatólagos kiegészítés alatt álló budapesti VII. kerületi állami gymnasiumnál ez évben állíttatott fel a III. osztály, és pedig mivel a szükség úgy kívánta, párhuzamos osztály berendezésével. Az elhelyezésre szükséges bérház átalakítása, bebútorozása s tanszerekkel való ellátása igényelte tehát az 5,213 frt 37 krnyi előirányzat nélküli kiadást. g) és h) A József-műegyetem építésére az 1879:XLVII. t.-czikkben csak a tulajdonképeni építési költségekről volt gondoskodva, mig a Nagel-féle bérházat, melyben a beköltözéskor tetemes átalakításokat kellett eszközölni, — a visszaadás alkalmával a bérszerzödés értelmében istnét eredeti állapotába kellett volna helyezni; ezen — az átvételi leltár szerint mindenesetre sokkai többe kerülő readaptálás helyett sikerült a háztulajdonos kárpótlását egy előnyös egyezmény alapján teljesíteni, a melyből 1883. évben a kimutatott 6,866 frt 93 kr. mint végrészlet utalványoztatott. Elodázhatlanul szükséges volt továbbá az intézet összes felszerelvényeinek gépezeti és egyéb készleteinek az új helyiségbe való átszállítása, a mi 1,533 frtba került. 0i k), l) A leydeni congressuson alkalom adatott európaszerte ismert szaktudósunknak az orientalista tudományszak újabb vívmányainak megismerésére, melynek mivelése országunk földrajzi fekvésénél fogva nálunk kiváló fontossággal bir. A kiküldetés a bécsi villanyos kiállításra egy jeles szaktudósunk tudományos felfedezésének bemutatására s ismeretei bővítésére kívánt alkalmat szolgálni. A nagyfontosságú és mind elméleti mind gyakorlati tekintetben beláthatlanul messzeható nemzetközi villamos szervezetnek a tudományos akadémia által is sürgetett támogatása volt czélja a harmadik tétel alatti kiadásnak.