Képviselőházi irományok, 1884. IV. kötet • 59-121. sz.
Irományszámok - 1884-86. Vizjogi törvényjavaslat
134 86. »xátn. » nézve) bizonyulnának, ez esetben a munkálatok és berendezések az illető parti birtokos által saját költségén zároe határidő alatt átalakitandók, illetőleg lebontandók (42. §.). A javaslat egyik lényeges és a közgazdasági életre felette fontos elve foglaltatik azon §-okban (44—47. §.), melyek a vizi berendezések költségeire nézve intézkednek. Azon elv, hogy az, a ki a munkálat létesítésében érdekelve van, illetőleg annak hasznát veszi s melyet így oda állítva mindenki egészen természetesnek és egyszerűnek kell hogy találjon, a gyakorlati élet s főkép a vízfolyások oly complikált viszonyai mellett számos bonyodalomra ad alkalmat. A javaslat ezen elv érvényesítése czéljából kimondja t hogy ha vízrendezési mnnkálatok által idegen földbirtok értéke növekedik, a munkálat létesítője az idegen terület birtokosát a költségek aránylagos átvállalására szoríthatja (44. §.) s viszont ily idegen területek, ha mások berendezését saját területük megjavítására fölhasználhatják, a teher aránylagos átvállalása által követelhetik, hogy az illető vállalat tagjai közé fölvétessenek (45. §.). Törvényhozásunk már jelenleg is ezen elvek alapján áll, a midőn a belvizek levezetése körüli eljárásról szóló 1874 : XI. törvényczikk 10. §-ában a következőket rendeli: „ha egy vagy több földtulajdonos, miután már . . . társulat alakítását siker nélkül megkisérlette, saját költségén oly vizlevezetési munkálatot létesít, melynek folytán idegen földbirtok jövedelme nagyobb mérvben szaporodik, mint a mennyi a teljesített munkák költségeinek kamatjából és a törlesztési járadékból az idegen földbirtokra esik, jogositva van mindazon földtulajdonosoktól, a kik e mentesítés hasznaiban részesülnek, a költségek után fizetendő kamatok és a törlesztési hányad aránylagos részének átvállalását követelni". Ezen elv a javaslatba egész átalánosságában, tehát nemcsak mentesítési munkálatokra, hanem minden vízrendezésre (történjék ez a mentesítés vagy hasznosítás czéljából) és tekintet nélkül a társaság képződésére,, vétetett föl, minthogy sok esetben tényleg társaság képzése az érdekelt földbirtokosok jelentéktelen száma miatt talán nem is tanácsos. Az elv nagy jelentősége kivált abban fekszik, hogy a vizrendezőnek törvényes alapot nyújt arra, hogy ha helyesen tervezett műve szomszédjai által bármi okból nem támogattatnék, véghezviteléhez hozzáfoghat, mert költségeinek aránylagos fedezését, ha a rendezés hasznait kellően igazolja, biztosítja. Országos határt képező, valamint egyatálábán hajózható és tutajozható folyók szabályozását, medrének tisztítását s partjainak védelmét az állam bármikor eszközölheti (46. §.). Ezen folyók szabályozása legtöbb esetben oly országos közgazdasági érdeket képez, hogy az államnak beavatkozása szükséges; sőt előrehaladottabb államokban ezen föladat az állam kötelességévé tétetik. Ez utóbbit, bármennyire lenne is az kívánatos, főkép forgalmi és védekezési szempontból, tekintve folyamrendszerünk nagyságát s másrészt a rendelkezésre álló pénzösszegek korlátolt voltát, egyelőre törvény által kimondani még korai volna. Ez okból a javaslat csak az államhatalom jogát ezen műveletekhez mondja ki, s mivel a 44. §. egészen átalánosan van .tartva, ebből következik, hogy az állam az érdekelteket a haszon aránylag való hozzájárulásra kötelezheti. Hogy ily esetekben az állam a költségek nagyobb részét viseli, az nemcsak abból következtethető, hogy ő maga lép fel mint kezdeményező és intéző, hanem abból is, mert a rendezés országos érdekből történvén, első sorban az ország a főérdekelt. Mily arányban viseltessék a teher az állam ós a többi érdekeltek által T azt a törvényjavaslatban, tekintettel az ország oly nagyon különböző viszonyaira, előre elvileg megállapítani tanácsosnak nem látszik. Kapcsolatban a most emiitett elvvel czélszerűnek látszott intézkedni az állam hozzájárulása mérvéről azon állami kezelés alatt álló hajózható folyórészek partvédelroéhez, melyeknél szabályozó társulatok partjaikat saját érdekükben biztositni akarják. Ily munkálatokra már jelenleg az 1884: XIV. t.-cz. 1. §. az állam hozzájárulását mondja ki, a nélkül, hogy a hozzájárulás arányát szabatosan megjelölné. A fejezet egyik főelve az, hogy vizi berendezések által másoknak ártani, vagy a vizből eddig nekik jutott előnyöket csökkenteni nem szabad (48—51. §-ok). Ez okból kimondatik, hogy ármentesitett területeken az ártéri birtokosok tartoznak gondoskodni arról, hogy a magasabb területekről lefolyó vizeknek a legczélszerűbb lefolyás biztosíttassák (48. §.). Ezen elv már a vizszabályozó társulatokról szóló 1871: XXXIX. törvényezikk 23. §-ában a belvizek levezetését illetőleg kimondatott s igy törvényhozásunk által már egy irányban elfogadva van, átalánositása minden ármentesitési műveletre a dolog természete szerint indokolt. Minthogy azonban a felső vizek letódulása oly erőszakos lehet, hogy a mondott elvnek szigorú keresztülvitele lehetetlenné, illetőleg veszélyessé válhatik, a vizleeresztésnek fokozatos, eszközlése illetőleg az úgynevezett raktározás alkalmaztatik, de e részben már hatósági intézkedés szükséges és a hatóság közbelépése rendeltetik el. Ezt az elvet alkalmazták mindazon országokban, a hol a vizek lefolyása sok esetben nagyobb összetódulást idéz elő (például Olaszországban, Hollandiában); és kimondása már azért is mulhatlanul szükséges, minthogy a javaslat eddigi törvényeinknek azon elvét — mely a természet-jogban alapszik — s mely szerint ,a viz természetes lefolyását a terület birtokosa tűrni tartozik* szintén fölvette (57. §.).
