Képviselőházi irományok, 1884. I. kötet • 1-56. sz.
Irományszámok - 1884-9. A közmunka- és közlekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a nagyvárad-vaskohi helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
t. srám. 49 Ha egy feladó vagy szállítmányozó V'zonyos fettételek alatt fuvarbér-leszállitásban v*gy más kedvezményekben részesül, ezekben részesíteni kell minden feladót és szállítmányozót, ki ugyanazon feltételeket elfogadja, olyképen, hogy személyes előnynek semmi esetre hely ne adassék. Mindezen kedvezmények színleges ártfrités (refactia) alakjában sem járhatnak. 15. §. Az élelmi szereknek a beföldön beállott rendkívüli drágasága esetére joga van a kormánynak azok fuvarbérét a drágaság tartamára a maximál-árszabás feléig leszállítani. 16. §. A katonaság és katonai javak leszállított árszabások szerint szállitandók és pedig egyrészt a cs. kir. közös hadügyi- és a m. kir. honvédelmi ministeriumok, másrészt a fennálló vasúttársulatok közt 1877. évi szeptember 15-én megkötött egyezmény, illetőleg az 1878. évi január 1-én hatályba lépett katona-szállítási árszabás és ennek függeléke alapján. A katona-szállitás iránt létrejött vagy létrehozandó s az állam részére kedvezőbb egyezmények az engedélyezett pályára is érvényesek lesznek. Alkalmazandók még ezen határozatok a pénzügyi, valamint az állami és hatóság-közbiztonsági őrségre, végül a fegyenczekre is. Az engedélyesek kötelesek alkalmazkodni a katonai szállításokra vonatkozó szabályzathoz s az abban foglalt megállapodások és egyezményekhez, melyek által a szállításhoz szükséges felszerelési tárgyak beszerzése és készentartása a forgalmi eszközök és üzleti személyzet rendelkezésre-bocsátása, a forgalmi eszközök üzleti személyzettel való kölcsönös kisegítés és a katonai egészségügyi czélokra berendezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Kötelesek továbbá az engedélyesek azon szerves határozmányok és szolgálati szabályokhoz is alkalmazkodni, melyek a hadi vasúti osztályokra s aeoknak béke idején új építkezésekhez vagy fentattási munkálatokhoz való használatára vonatkozólag a cs. kir. közös hadügyministerium által kiadattak vagy megállapittatni fognak. Háború vagy mozgósítás esetén kötelesek az engedélyesek a szabadságosok és tartalékosok elszállítását lakhelyükhöz legközelebb eső állomástól rendeltetési helyükhöz legközelebb eső állomásig kellő igazolás alapján a katonai leszállított árszabás mellett eszközölni. Mindezen kötelezettségek azonban az engedélyeseket csak annyiban és azon mértékben terhelik, a mennyiben azok a vállalat által a pálya alkatára, felszerelésére és Üzleti berendezésére nézve a jelen engedélyokmányban nyújtott könnyítésekkel szemközt teljesíthetők. Végül kötelesek az engedélyesek feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a hadsereg, hadi tengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1868. évi XL. t.-cz. 38. §-ában és 1873. évi 11. t.-cz-ben megállapitvák. A fentebb felsorolt határozmányok és kedvezmények önként érthetőleg egyaránt érvényesek a szolgálatban utazó honvédségre, valamint azon csapatokra, melyek a hadsereg kiegészítő részét képezvén, a népjog oltalma alatt állanak. 17. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából vagy az állam érdekeinek ezen engedélyből folyó megóvása végett vagy jövedéki czélokból a vasutat használják és a hatóság megbízását igazolják, uti málháikkal együtt ingyen szállitandók. 18. §. Oly feleken, kik a vasutat a vitel- vagy fuvarbér előleges kifizetése nélkül roszhiszemtileg használnák, vagy a szállítmány nemének vagy súlyának helytelen bejelentésével vagy más módon a vállalat megrövidítését czélozzák, háromszoros árszabási illetmény lesz megvehető. KÉPVH. IROMÁNY. 1884—87. f. KÖTET. 7