Képviselőházi irományok, 1884. I. kötet • 1-56. sz.

Irományszámok - 1884-48. A pénzügyi bizottság jelentése, a közmunka- és közlekedésügyi ministerium 1885-ik évi állami költségvetési előirányzata tárgyában

296 48. szám. Berétel. Az államvasutak Összes bevétele 1885-re előirányoztatik . . . ". 33.600,000 frt, 1884-re megállapittatott 25.000,000 > 1885-re tehát több . . . 8.600,000 frttai A bevétel az 1883-iki eredményekre van alapítva, tekintetbe véve a vonalszaporulatot s a forgalomban levő vonaloknál a bevételeknek tapasztalható emelkedését. Ily természetű üz­letágnál pontos előirányzatot készíteni igen nehéz, miután az eredmény nagy részben módosul előre nem láthatott körülmények folytán. Éhez járul, hogy az állami vasutak kezelésében nem­csak a hálózat kiterjesztése körül, de egyéb téren is, nevezetesen forgalmi és tarifálási tekin­tetben újabb időben sok változás történt és van szükségképen még folyamatban, a melyekre nézve az eredmények még bevárandók. Mindazonáltal a pénzügyi bizottság azon nézetben van, hogy az eddig ismert eredményekhez képest és tekintettel a kilométerek többletére, az előirány­zat túlzottnak sem felfelé, sem lefelé nem mondható s olyan, melynek megvalósulására rendes viszonyok között számítani lehet. A bizottság tehát hozzájárul a ministeri előirányzathoz, mely szerint az állami vasutak 'összes bevétele 33.600,000 frtban állapíttassák meg. Beruházások az állami vasutaknál. B) Átmeneti kiadások és beruházások. II. Beruházások : V. fejezet, 10. czím. 1. Beruházások és felszerelések átalakítására előirányoztatik . . . 621,260 frt. 2. Leltári tárgyak beszerzésére 40,000 » Összesen . . 661,260 frttai. 1884-re e czímen 576,000 frt szavaztatott meg. 1885-re tehát több szükségeltetik 85,260 frt. A többlet indokolva van a vonalszaporulat folytán. A ministeri indokolásban egyenként elő­soroltatnak mindazon javítások, nagyobbitások és átalakítások, melyek az állomásokon és egyes felszerelési tárgyaknál a forgalom és a biztonság érdekében szükségesek. A bizottság az előirányzott Összeg megszavazását indítványozza. Új építkezések és új forgalmi eszközök beszerzése­it. Beruházások: V. fejezet, 11. czím. 1. A munkács-beszkidi vasút további kiépítésére, II. részlet . . . Az 1884: VIII. t.-czikk által elrendelve. 2. A szabadka-bajai szárnyvonal további kiépítése. II. részlet . . Elrendelve az 1884: IX. t.-cz. által. 3. A dombovár-zákányi vonal átalakítására I. részlet gyanánt. . . A duna-drávai vasút, mint másodrendű vasút építtetett volt ki. Az állam megváltotta főleg azért, hogy az oly nagyfontosságú Budapest-dombovár­zákány-fiumei irányt uralhassa. Mindaddig azonban, mig e másodrendű vonal­nak a jelzett útirányba eső dombovár-zákányi része át nem alakittatik, e czél alig érhető el. A jelzett vonalszakasz összes átalakítási költségei 2.070,000 frtban vannak előirányozva, mely összeg több évre lesz felosztandó. 4. A budapesti duuaparti teherpálya-udvar továbbépítése, VI. részlet Folytatólagos munka, indokolva a forgalom igényei által. 5. A budapest-ferenczvárosi rendező pályaudvar további kiépítése 3.000,000 frt, 657,400 > 237,000 » 100,000 » 60,000 >

Next

/
Thumbnails
Contents