Képviselőházi irományok, 1884. I. kötet • 1-56. sz.

Irományszámok - 1884-26. Törvényjavaslat, a polgárositott magyar határőrvidéken fennálló házközösségi intézmények megszüntetéséről

160 26. szám. Ezen szempontból véve tehát, hátrányos lenne a házközösség további fentartása. A volt határőrök velünk teljesen egyenjogúakká lettek úgy személyi, mint vagyoni rendel kezhetésre nézve, és mégis azon a vidéken — kivéve Pancsovát és Fehértemplomot — valamint Rudolfsgnadot mely helységekben a házközösségi viszony nem áll fenn, — ezen szabad rendelkezés minden irányban nem nyilvánulhat és legkevésbbé nyilvánulhat azon irányban, a mely nemzetgazdászati szempontból szükséges volna. Azon birtokviszony, a mely a házközösségnél fennáll, lehetetlenné teszi a törvényszerű telekkönyvek behozatalát. És ezen körülmény bénitólag hat az egész vidékre. A fennálló telekkönyvi rendszer mellett a pénzintézetek, a melyek segélyével a szorult házközösségek anyagi viszonyaikat legkönnyebben és legelőnyösebben rendezhetnék, üzletbe vagy épen nem vagy csak ritkán bocsátkoznak és igy a házközösségek az uzsora, vagy az azt nagyon megközelitö üzlet áldozataivá lesznek. De azon viszony akadályozza a forgalmat is, mert kevés vevő hajlandó oly nyilvánkönyvek mellett, milyenek a házközösségi vagyonról vezettetnek, habár a kir. bíróságok igyekeznek is azt a kívánalmaknak megfelelóleg vinni, biztos jövedelmet hajtó pénzeért, megfelelő árban ingatlant szerezni. A házközösségek ingatlan vagyona — mondani lehet — forgathatlan, nem hitelképes holt tőkét képez. És e szerint nemzetgazdászati szempontból sem előnyös a házközösség további fentartása. A mily üdvös és hatásában eredménydús volt a házközösségi viszony a határőrvidék fennállott szervezetében, ép oly czéltalan és hátrányos lenne annak további fentartása, ugy egyéni, mint nemzetgazdászati és állami szempontból is. N Egyébiránt mindezen szempont nyilvánult az államhatalom részéről már az 1872. évi június 9-iki kir. leiratban és illetve az 1873: XXIX. törvényczikkben. Az államhatalom részéről a jogszabadság nem nyújtatott oly alakban, a mely nem volt volna eszközeiben is teljes. A kir. leirat 4. és 5. és a t.-cz. 5. és 6. §-ai intézkednek arra nézve, hogy a házközösségi intézmény felbontható legyen. Hogy az intézkedések hatálytalanok maradtak, azt, mint emlitém, a volt határöröknek a régi intézmény iránti kegyelete, vagy közönye okozta. De ezen közönynyel szemben az államhatalom nem lehet tovább közönyös. Tiz évi tapasztalat mutatja, hogy az önkárosodás a közforgalom hiánya és a hitelképtelenség azon népet nem vihette arra, hogy önjavára a törvény intézkedését igénybe vegye. Az állam kötelessége, hogy ily közönynyel szemben kényszer-eszközökéc alkalmazzon. És ép azért javaslom az 1. §-ban parancsolólag kimondani: hogy a törvény hatálybaléptétöl kezdve új házközösség nem alakitható, a közösségbe új tag fel nem vehető és a létező házközösségek vagy ingó és ingatlan vagyonuknak a jogosultak közötti tényleges felosztásával vagy azon vagyonra nézve a jogosultak tulajdonjoga, arányának megállapításával megszüntetendők. Az egyéni és nemzetgazdászati érdekek a házközösségek megszüntetésére nézve záros és lehetőleg minél rövidebb idő kitűzését tennék ugyan szükségessé, minthogy azonban a hivatalos beavatkozás esetében az eljárás igen sok mellékkörülménytől függ, minthogy továbbá előre nem is tudhatni, hogy hány esetben fog a hivatalos beavatkozás szüksége fenforogni és minthogy annak tartama minden egyes esetre előre meg sem határozható: nem akartam oly határidő kitűzését javasolni, a mely előre láthatólag meg sem lenne tartható.