Képviselőházi irományok, 1884. I. kötet • 1-56. sz.

Irományszámok - 1884-26. Törvényjavaslat, a polgárositott magyar határőrvidéken fennálló házközösségi intézmények megszüntetéséről

f6. szám. 1.51 Az osztálylevelet a jelenlevő érdekeltek szintén aláírják, illetve keresztvonásaikkal el­látják (6. §.). 17. §. Ha az árvaszék az egyezség helybenhagyását feltételekhez köti (7. §.), azoknak elfo­gadása végett az eljáró szolgabíró a helyszínén az összes érdekeltekkel — szabályszerű megidéztetésük után (14. §.) — késedelem nélkül újabb tárgyalást tart, és az egyezséget, illetve az ósztálylevelet a létrejött megállapodás értelmében kiállítja. Ezen tárgyalás a 2. §-ban kiszabott határidő lejárta után is folytatandó, valamint akkor is, ha az érdekelt felek között az egyezség létrejött, azonban a felek akaratától nem függő más okokból még meg nem erősíttetett. Ha a 10. §. esete forog fenn, az ügy egyezségi utón leendő befejezését az emiitett határidő lejárta szintén nem akadályozhatja. II. Fejezet. Hivatalos beavatkozás. 18. §. A 2. §-ban kitűzött egy évi határidő lejárta után a közösség megszüntetése hiva­talból eszközlendő mindazon házközösségeknél, melyekre nézve az egyezség létre nem jött (11-17. §§.), Ez a vagyon tényleges felosztásával eszközlendő, ha azt a házközösségi vagyonhoz jogosultsággal biró tagok többsége kivánja. Ellenkező esetben, úgyszintén ha a házközös­ségi vagyonból egy vagy több tagot illető részre végrehajtás vezettetik és a végrehajtató a végrehajtást szenvedő osztályrészének meghatározását szorgalmazza, csak a tulajdonjog aránya állapittatik meg. 19. §. A szolgabíró saját járására nézve pontos jegyzéket vezet a még meg nem osztott ház­közösségekről, és mindazokra nézve, a melyeknél a 18. §. szerint hivatalos beavatkozásnak van helye, megszerzi a községi elöljáróság útján az osztály megtételére szükséges adatokat (20. §.) és minden házközösségre nézve külön-külön a helyszinén a szabályszerű hivatalos tárgyalást megtartja. 20. §. A községi elöljáróság a szolgabíró meghagyása következtében: 1. a 13. §. 2 — 5. pontjaiban meghatározott teendőket teljesiti, 2. ha a házközösség vagyonára nézve oly személy is bír jogosultsággal, ki jogosultan a házközösségen kivül él, vagy abból szintén jogosultan kilépett, de a közösségi vagyonból igényére nézve még ki nem elégíttetett, vagy a ki a házközösségi tagnak végrendeleti örököse és a közösségi vagyonból kielégítést nem nyert, arról szerez meggyőződést, hogy a ház­közösség vagyona az illető tag kilépése alkalmával, illetve a végrendelkező elhunytakor miből állott és azóta gyarapodott-e, vagy fogyott? és 3. ha azon személynek kiképzésére, ki jogosultan a házközösségen kivül él, vagy ebből szintén jogosultan kilépett, de a közösségi vagyonból igényére nézve ki nem elégíttetett, a ház­közösség által a rendszerintinél nagyobb költség fordíttatott, a házatyát, illetve a házanyát lehető rövid záros határidő kitűzése mellett arra utasítja, hogy az azon tagnak kiképzésére fordított költségnek az osztály alkalmával be- vagy be nem számítása, valamint első esetben azon költségnek számszerinti összegére nézve egyezséget igyekezzék létrehozni.

Next

/
Thumbnails
Contents