Képviselőházi irományok, 1881. XXII. kötet • 875-910. sz.

Irományszámok - 1881-888. A fiumei ügyben kiküldött magyar országos bizottság jelentése

84 888. szám. hogy Horvát- Sziavon- és Dalmátországok önkormányzati joga, mind törvényhozási, mind kormányzati tekintetben kiterjed amaz országok beligazgatási, vallási és közoktatási ügyeire, az igazságügyre stb. „Amaz országok" alatt itt „Horvát-Szlavón- és Dalmátországok" értetnek. Midőn pedig a 66. §. egyenesen kimondja: hogy Fiume városa és kerülete Horvát-Szlavón- és Dalmátországokhoz nem tartozik, világos, hogy Horvát-Szlavón- és Dalmátországok önkormányzati joga Fiume városára és kerületére ki nem terjedhet. Vájjon helyes volt-e a dolgok ily állása mellett az emiitett 1868: XXX. t.-czikk 66. §-ában Horvát-Szlavón- és Dalmátországok országgyűlésének szintén befolyást engedni Fiume városa és kerülete külön autonómiájának és erre vonatkozó törvényhozási és kormányzati viszonyainak végleges rendezésére, ez oly kérdés, melyet az országos bizottság nem szándékozik elbírálása tárgyává tenni; de az 1868-iki magyar országgyűlésnek ezen engedékenysége némileg magyarázható az akkorában uralkodott áramlatból és az egész magyar-horvát kiegyezésnek mintegy vezérfonalát képező ama felfogásból, hogy a lehető legnagyobb előzékenység és a lehetőségnek legszélsőbb határáig vitt engedékenység által Horvátország hálára fog köteleztetni Magyarország iránt és hogy köztünk és Horvátország közt kölcsönös méltányosságon alapuló szívélyes testvéri viszony fog fejlődni. Ezen kivül az, hogy a fiumei viszonyok rendezésére Horvátországnak is befolyás engedtetett, bizonyos gyakorlati tekintetekben is találja magyarázatát. Ugyanis tudva van, hogy a Mária Terézia-féle leiratot követett időkben a nagy királynénak Fiúméra vonatkozó intézkedése nem lett mindig pontosan megtartva és hogy tényleg, bár nem jogilag, Horvát-Szlavonországok és Fiume közt bizonyos szorosabb kapocs jött létre, melyet az 1868-iki országgyűlés egyszerűen ketté szakítani nem szándékozott, hanem igenis a törvénynyel ellenkező tényleges viszonyokat a horvát-szlavón országgyűlés beleegyezésével kivánta a törvény értelmének megfelelőleg átalakítani. De bármennyire hajlandó a bizottság elismerni azt, miszerint — habár nem jogi de mindenesetre czélszerííségi okok felhozhatók a mellett, hogy Horvát-Szlavonországnak az 1868-iki törvényben a fiumei viszonyok rendezésére befolyás engedtetett, de arra már sem okot, sem mentséget nem képes találni a bizottság, hogy az emiitett törvény szavai szerint, három tényezőnek „közös egyetértése" kívántatik meg Fiume törvényhozási és kormányzati viszonyainak végleges rendezésére, de sem arra nézve nincs intézkedés, vájjon ezen három tényezőnek mi módon kellend a maga véleményét érvényesíteni; vajjon^mindegyik küldöttség egy-egy szavazatot képvisel-e úgy, hogy a mit két küldöttség elfogad, annak érvényre kell emelkednie, vagy pedig úgy, hogy a három küldöttség tagjai fejenként szavaznak és az egyénenként adott szavazatok többsége dönt; sem arról nincs gondoskodva, hogy mi történjék akkor, ha az összes szavazatok összhangzása, a közös egyetértés el nem érhető. Mig például az 1867: XII. t.-cz. 21. §-a azt mondja: „hogy ha az Austria és Magyarország közt megállapítandó quotára nézve a két országgyűlés nem tudna egymással kiegyezni, akkor a kérdést az előterjesztett adatok alapján O Felsége fogja eldönteni", — addig a Horvát-Szlavonországgal kötött kiegyezésben, nevezetesen a többször emiitett 66. §-ban semmi provisio nincs arra nézve, hogy mi történik akkor, ha a három tényezőnek közös egyetértése el nem érhető, és igy nemcsak az emiitett czélszerfíségi okokból bizonyos befolyás adatott Horvát-Szlavonországnak, hanem — nyilván a törvényhozás intentióinak ellenére — egyenesen az ő kezébe tétetett le a hatalom, hogy vonakodása által a fiumei ügy még függőben levő részleteinek rendezését mindörökké lehetetlenné tegye. Súlyosbítja a bajt az 1868: XXX. t.-cz. 70. szakasza, mely igy szól: „Az egyezmény a legmagasabb szentesítés után, mint Magyarország, és Horvát-Szlavón- és Dalmátországok közös alaptörvénye, a nevezett országok külön törvénykönyveibe igtattatik, egyszersmind megállapíttatik, hogy ez egyezmény az egyezkedő országok külön törvényhozásainak tárgya nem lehet és változás rajta csak ugyanazon módon, a mint létrejött, s mindazon tényezők hozzájárulásával tétethetik, a melyek kötötték." E