Képviselőházi irományok, 1881. XXII. kötet • 875-910. sz.

Irományszámok - 1881-888. A fiumei ügyben kiküldött magyar országos bizottság jelentése

134 888. szám. IV. Közoktatás. A magyar bizottság elfogadja azt, hogy Fiume municipiumában a népoktatás a kormány által megerősített statútum utján rendeztetik, valamint hozzájárul azon elvhez is, hogy a Fiúméban létező valamennyi tanintézet kizárólag a m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministerium legfőbb vezénylete alá állittassék, természetesen, a mennyiben ezen elv s\er\ett jogok megsértése nélkül alkalmazható, a hol pedig ily jogok léteznek, az ezeken alapuló igényeknek kielégítésére méltányos megoldási mód fog kerestetni. V. Igazságszolgáltatás. E tekintetben a magyar bizottság ugy találja, hogy a mostani állapot ugy a magyar állam eszméje érvényesítésének, valamint Fiume érdekeinek is, a mennyire az az adott körülmények közt lehetséges, megfelel és igy ezen állapot megváltoztatásának semmi szükségét nem látja. A t. fiumei képviselőknek ekként módosított indítványai a magyar bizottság nézete szerint olyanok, a melyeknek valósítása nemcsak a szoros értelemben vett magyar szempontból kívánatos és Fiúméra nézve üdvös volna, hanem olyanok is, a melyek semmi tekintetben nem sértik Horvát-Szlavon­Dalmátország jogait vagy érdekeit, sőt a mennyire Fiúméra nézve előnyösök, közvetve ezen királyságok érdekeit is előmozdítják. Budapesten, 1883. május hó 30-án, A magyar országos bizottság: Gróf Csdráky János s. k., elnök. Falk Miksa s. k., előadó.

Next

/
Thumbnails
Contents