Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-835. Az igazságügyi bizottság jelentése, Herman Ottó képviselő megtámadtatása alkalmából Mocsáry Lajos képviselő által beadott 547. számú határozati javaslatra, s az erre vonatkozó inditványra

835. szám. 83 Ezen határozati javaslat indokolása során Mocsáry Lajos képviselő a következő indítványt nyújtotta be: »A tárgyalás alatt lévő határozati javaslat a\ igazságügyi bizottságnak adatik ki sürgős jelentéstétel végett a\ iránt; miképen volna a\ 1723; VII. törvénycikk a Hermán Ottó képviselő bántalma\tatása esetére alkalmazandó; mit kellene tenni jövőre né {ve a{ országgyűlési tagok mentelmi jogának világosságba helyezése és biztosítása végett*. A t. ház 4272. számú határozatával ugy ezen indítványt, mint a határozati javaslatot az igazságügyi bizottsághoz utasította. Különös fontosságot tulajdonit az igazságügyi bizottság ezen határozati javaslatnak és indítványnak azon elvi szempontból, mert indítványozó úr, határozati javaslatának indokolásából és indítványából kitünőleg, a kérdést a mentelmi joggal, a parlamentarismus ezen nagyhorderejű tényezőjével hozta kapcsolatba. A bizottság azonban beható tárgyalás után ugy találta, hogy indítványozó Mocsáry Lajos képviselő kiindulási pontjai nem helyesek. Eltekintve ugyanis attól, hogy az 1723-ik évi VII. t.-cz. kérdéses 8-ik és 9-ik §-ai akkor is, a midőn hatályban voltak, nem a mai értelemben vett mentelmi jogot szabályozták, hanem az országgyűlés két háza tagjainak, azok családjának és az országgyűlésen panaszkodóknak személyes biztonságát, és ez által az országgyűlés nyugalmát büntetőjogi megtorlás megállapításával kívánták megvédeni, — a mit a mai értelemben vett mentelmi joggal azonosnak tekinteni már csak azért sem lehet, mert ezen törvényczikk világos rendelkezése szerint mindazok, a kik a nyilvános ülésen sértést és bántalmazást követtek el, tehát magok az országgyűlés tagjai is felelősségre vonattatni és büntettetni rendeltettek; a mi a mentelmi jognak inkább negatióját mint érvényre emelését tartalmazza; eltekintve mondjuk ettől, nem helyes azon kiindulási pont, mintha az 1723-ik évi VII. t.-cz. idézett 8. és 9-ik §-ai bármely részben hatályban levő törvényt képeznének. Ezen törvényszakaszoknak lényeges intézkedéseit már az új büntető törvénykönyv életbeléptetése előtt részint törvények, részint a bírósági gyakorlat hatályon kivül helyezték. Az 1848-ik évi IV-ik törvényczikk 8. §-a szerint a királyi tábla megszűnt a képviselők táblájának kiegészítő része lenni; a két tábla tanácskozásaiban szükséges csend és rend fentartása iránt pedig ugyanazon törvényczikk 10. és következő §-ai rendelkeznek. A kir. táblák elsöfolyamodású illetékességét megszüntette az 1871: XXXI. t.-cz. 1. §-a. A nagyobb hatalmaskodásnak fejvesztés helyett a birói gyakorlat által a fejváltságban, a vérdíj fizetésben általánosított büntetését eltörölte az 1871. évi LII. t.-cz. 7-ik §-a. A súlyosbított halálbüntetést a korszellemnek hódoló helyes birói gyakorlat és felsőbb rendeletek régen hatályon kivül helyezték. Az új büntető törvénykönyv már csak töredékeit találta hatályban ezen törvényszakaszoknak, és e töredékeket kétségtelenül hatályon kivül helyezte a büntető törvénykönyv 485. §-ának általános rendelkezése, valamint a büntető törvénykönyvek életbeléptetéséről szóló 1880: XXXVII. t.-cz. 2, §-a, mely világosan rendeli, hogy 1880. évi szeptembei hó 1-ső napjától kezdve hatályukat vesztik a törvényeknek, rendeleteknek, szabályoknak és szabályrendeleteknek mindazon rendelkezései, továbbá a szokásjognak mindazon megállapításai, melyek a magyar büntető törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát képező valamely cselekményre vagy mulasztásra büntetést határoznak. A büntetőjogi codificatio szükségszerű következményéből épen ugy, mint az 1880: XXXVII. t.-cz. rendelkezéseiből minden kétséget kizárólag folyik, hogy mindazon régibb jógii*