Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében

302 865. szám. nének, hogy mi az ember ? Ezt csak a philosophiai oktatás adja meg, nem a többi tudományok. A többiek, akármennyire fejlesztetnek is, még sem vonatkoznak úgy az emberre. Tehát az én chorusomnak igen meleg óhajtása az, hogy a működő egyetemi tanárok siessenek azon tudományokból, a melyeket tanítanak, könyveket adni ki. — Tudom én jól tapasztalásból, hogy milyen nehéz nálunk a könyvkiadás; annak nincsen publicuma. Ha most valamit németül irok, kapok kiadót; ha magyarul irom, magam költségén kell kiadnom és még akkor is örülnöm kell, ha hirből tudja meg a közönség,hogy Hunfalvy irt valamit! De ha mind a mellett az egyetemi tanárok nem igyekszenek a tudományos irodalom hiányán segíteni, akkor tudományos irodalmunk soha sem lesz. A másik óhajtása chorusomnak olyan, hogy szinte félek kifejezni. — Az egyetemi tanárok képviselők lehetnek és legyenek is, az helyes. De chorusomnak ugy látszik, hogy a képviselőnek választott tanárnak képviselősködésének időtartama alatt nem kellene tanároskodnia. Ha igaz, hogy már a kétszeri előadások szinte meggyőzhetetlenek volnának, akkor csakugyan megfoghatatlan, miként fér össze a tanári kötelesség a törvényhozói kötelességgel? Az illető bizonyosan vagy egyiknek vagy a másiknak nem bir megfelelni. Járul ehhez még más körülmény is nálunk, t. i. hogy a közösügyek tárgyalása miatt minden második évben Becsben foly a tanácskozás. És chorusom nem akarná, hogy olyan tanárokat válasszanak képviselőknek, a kiket otthon kell hagyni, hanem olyanokat, kik hozzá tudnak szólni a dolgokhoz, a kiket tehát belé kell választani a delegátióba. Ezért óhajtaná chorusom, hogy a tanár,a mig képviselő is, addig ne tanároskodjék; hanem helyettesittesse magát. Chorusom tovább is megyén: nem lehet kivánni, hogy az illető tanár mint képviselő ne kövesse meggyőződését. Mégis ugy látszik, chorusomnak óhajtania kell, hogy a tanár ne tartozzék a falbontó oppositióhoz. Az véghetetlenül demoralizálhatja az ifjúságot, a mely hajlandó lesz vagy a tanárt megvetni, vagy a kormányt. És chorusom nem tudja, melyik által esik nagyobb kár. Tehát e baj is elhárittatnék, ha a tanár, a meddig képviselő, addig nem tanároskodik. Szabadon hódolhatna meggyőződésének — és a tanítványok nem jönnének azon veszedelmes helyzetbe, oly dologban ítéletet hozni, a melyben ők még nem lehetnek birák. Már Aristoteles mondta: — s ennek némileg hinni lehet - „A politika nem fiatal embernek való." (Derültség és tetszés.) Elnök: Én bátor leszek ezen mindnyájunkra nézve igen érdekes nyilatkozatra vonatkozólag két kérdést intézni t. Hunfalvy úrhoz. Én teljesen méltánylom azt, a mit a tanári incompatibilitásról mondott; erre nézve nincs semmi kétségem; de mert utóbbi nyilatkozatában Aristotelesre hivatkozik, hogy ifjúság ne politizáljon, illetőleg ne foglalkozzék politikával, bátor vagyok hozzá ezen kérdést intézni: vájjon chorusa tett-e már az iránt tapasztalást, hogy milyen nagy különbség van a budapesti egyetemi fiatalság között az alkotmány visszaállítása óta és visszafelé az 50-esés a30-as években? viszont tapasztalta-e, hogy nem létezett ezen országban idő, melyben a tanuló ifjúság és épen a budapesti oly annyira tartózkodott volna minden politikai demonstrátiótól, mint épen az alkotmányos idő eltelte óta? Nekem t. i., nem mint chorusnak, az a tapasztalatom (magam is az ifjúság körében voltam a 40-es évek előtt és az 50-es években): az ifjúság sokkal nagyobb mértékben foglalkozott az aktuális politikával az előtt, mint jelenleg. Méltóztatik-e tehát azon tapasztalatban lenni, mintha az ifjúság újabban nagyobb mértékben volna politizáló ? Hunfalvy Páll Csak általánosságban volt értve, s csak illustrátióul mondtam; hanem minthogy még egyszer szólhatok, legyen szabad még valamit hozzá tennem. Felméry tanár ur a túltömöttség okait vizsgálva, az találja, hogy azok között első helyen a gymnasiumi hiányok állanak. Én úgy látom, hogy sok része van ugyan e baj előidézésében a gymnasiumoknak, de méltóztassék meggyőződni, én legalább meggyőződtem, hogy a legfőbb oka mégis társadalmunkban rejlik, annak magának kell erősbödnie, hogy ne mondjam érnie. Hol van az a meggyőződés társadalmunkban, hogy a tudomány szükséges? Melyik apa kérdezi a fiától, mikor ez haza megy ünnepelni: „Mit tanul| tál?* nem az lesz-e a kérdés: „Hogy mulattál?"