Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében

865. szám. m mára két vagy három tanár is, s más egyetemünk nincsen; avagy hogyha Budapesten is művelik azt a tudományágat, meg egyebütt is. A tudomány művelésének hasznosságát az ország egyéb részein alig bizonyítja valami fényesebben, mint a kolozsvári egyetem. Azon, egészen ifjú, s sokat rágalmazott egyetem fennállásának pár éve alatt máris tudományos — nevezetesen orvosi életet teremtett a Királyhágón túl. Van új tudományos egyesülete, ez szakszerű és népszerű munkákat ad ki, szakszerű és népszerű előadásokat tart, a régebben alig használt gyűjteményeket érvényesiti; hazánk azon részét tudományosan vizsgálja, s az egész művelt világ előtt ű második magyar egyetem létezéséről és munkálkodásáról tanulságot tesz. Mindez pár év alatt. Minő áldássá fejlődhetik ki még ama egyetem országunk keleti részeire nézve, azt ma már előre gyaníthatjuk, s méltán ugyanoly szerepet és jövőt, jósolhatunk művelődés és tudományosság szempontjából a harmadik egyetemnek is. Azután meg csak akkor van értelme ama parallel tanszékeknek a tudomány művelése szempontjából, hogyha minden tárgyból felállítanak parallel cathedrákat; azokból is, melyeknek kevés a hallgatójuk. Sőt ezekből még inkább kell parallel tanszék, mert ezeket a tárgyakat amúgy is — eo ipso — még kevésbé, kevesebben művelik, mint az általánosabb érdekű tárgyakat. A parallel tanszékek továbbá rendesen bizonyos árnyékoldalokkal birnak, melyeket csak az ismer, a ki az egyetemi élet belsejében mozog. Én tehát mindezeknél fogva az olyan parallel tanszékek emelését éppenséggel nem tartom adequáltnakegyúj egyetem felállításával, s azokat a parallel tanszékeket csak oly alakban tudnám pártolni Budaposten,hogy ha felállítanának mindjárt parallel ... egyetemet Budán. Megjegyzem még, hogy több tantárgyból, nevezetesen gyakorlati és demonstratív tárgyakból mégis valóban sürgősen szükséges a budapesti egyetemen parallel tanszékek emelése, ezeknek felállítása bizonyára nem is fog sokáig elmaradni; más tárgyakból ellenben az a szükség nem oly égető, mint ezt sokan gondolják. Rendkívül javította ugyanis az oktatást és a tudományos munkásságot egyetemünkön az, hogy a tanulók számának szaporodásával nem csupán a tanárok számát emelték, de és főleg a segédeikét is. Az egyetem orvosi karánál pl. ma kétszer, háromszor annyi a segédszemélyzet, mint 10—15 év előtt volt; ma a boncztan tanításával két rendes tanáron kívül 16 díjazott segéd foglalkozik; 15 évvel ezelőtt egy tanár volt és egy segéd. Ezek a,segédek pedig kiváltképen alkalmasak — hogyha jól felhasználtatnak — a nagyobb számú hallgatóság begyakorlására, a beiskolázásra. A tanár az előadást, sokszor a mutatványokkal együtt könnyen érthetővé és tanulságossá teheti 100—200 hallgató számára is. De ezeknek gyakorlati beiskolázására már egy tanár, vagy akár két-három tanár is elégtelen. Ehhez a segédeknek nagyobb száma és az a jeles törzse szükséges, a minővel egyetemünk — nevezetesen orvosi karunk — dicsekedheiik. A tanársegéd, esetleg segédtanárrá előléptetve, s igy állandósítva, hivatva van a beiskolázásra, a tanár a tanításra, s a beiskolázás vezetésére és ellenőrzésére. Több oldalról elismerték, hogy igenis szükséges a tudományok művelése és az ifjúság képezése szempontjából egyetemet alkotni, csakhogy — mondották — az az egyetem legyen csonka; vagyis hagyják el belőle az orvosi kart, mert az drága, s mert úgyis elég orvosunk van. Én ellenkező nézetben vagyok. Semmiféle tudományra és szakmára nézve nem tartom annyira szükségesnek az új egyetem felállítását, mint épen az orvostudományra és orvosok nevelésére nézve. Jogtudományt művel ugyanis a sok jogakadémia tanára; természettudományt művelnek a nagyszámú gymnasiumok és más főbb iskolák szaktanárai. Csupán az orvostudomány az, melynek tudományos müvelése úgyszólván — kettős dicséret a ritka kivételnek — egyedül a két egyetem néhány tanárára van szorítva. Hogyan fejlődjék igy nálunk az orvosi tudomány! Pedig az ország bármely részére nézve alig valami oly nagy áldás, mint épen az orvosi tudomány fejlődöttsége, az orvosi kar. A súlyos és ritka betegségben szenvedő a tudósra, a specialistára szorul. Hol fejlődnek a legjelesebb specialisták? Épen az egyetemek orvosi tanszékein. Mindenki nem vándorolhat életveszélyes betegségében Budapestre, vagy Bécsbe; az ő életére nézve és