Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-851. A közlekedésügyi bizottság jelentése, „az 1840:X. t.-czikkben szabályozott hatósági illetékesség némely határozmányainak módositásáról” szóló törvényjavaslat tárgyában

851. szám. 171 helyettesítések ellen érdemleges észrevétele; nem áll tehát semmi útjában annak, hogy Temes és Torontál megyék példájára független és szakértő férfiak az érdekelt törvényhatóságok által a vízügyek elintézése végett az alispánok helyettesítésére kiküldessenek, — s hogy ezen törekvés a közlekedési kormányzat részéről is annál élénkebb támogatásban részesüljön, minél kívánatosabb a felülbírálás megkönnyítésének czéljából is, hogy az alispáni eljárás minél gyorsabb és minél szakszerűbb legyen. A bizottság óhaját nyilvánítja az iránt is, miszerint a közmunka- és közlekedésügyi minister úr rendeletileg intézkedjék, hogy több törvényhatóságra kiterjedő vasutaknál és hason vállalatoknál a vízügyekben való határozatok ne a külső hivataloknál, hanem az illető vál­lalat igazgatóságánál legyenek kézbesítendők; ily rendelet kiadása nélkül ugyanis a jogorvos­latra megszabott határidők egyes esetekben aránytalanul rövidek lennének. A bizottság végül azt találta, hogy ugyanazon szempontok, a melyek a törvényjavaslat indokolása szerint a közlekedésügyi minister urat ezen törvényjavaslat előterjesztésénél vezették, s a melyek az 1874: XI. t.-cz. 7. szakasza megalkotásánál is fenforogtak, — azt is követelik, hogy ne csak a magánjogi vízi ügyekben s a belvízkérdéseknél, hanem az ármentesitési kérdésekre vonatkozó ügyeknek közigazgatási elintézésénél is az eljárás egyszerűsittessék és gyorsittassék, s ennélfogva azon óhaját fejezi ki a bizottság, hogy e végre a kormány mielőbb törvény­javaslatot terjeszszen elő. A bizottság egyébként a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadásra ajánlja s ennek a képviselőházban leendő előadásával Darányi Ignácz országgyűlési képviselőt bizta meg. Kelt a közlekedésügyi bizottságnak Budapesten, 1884. évi április hó 1-én és május hó 2-án tartott üléséből. Darányi Ignácz s. k, a közlekedésügyi bizottság előadója. Gr. Bánffy Béla s. k., a közlekedésügyi bigottság elnöke. 22*

Next

/
Thumbnails
Contents