Képviselőházi irományok, 1881. XX. kötet • 763-819. sz.

Irományszámok - 1881-775. A képviselőház közlekedési bizottságának jelentése, „a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról, ezen folyók völgyeinek ármentesitéséről, úgyszintén a vizszabályozó és ármentesitő társulatok igazgatási szervezéséről” szóló törvényjavaslat tárgyában

80 775. szára. a közmunka- és közlekedési minister állapitja meg azon vizszinekeU melyek a műszaki ártér fejlesztésénél alapul veendők*. Ezen módosítás indokául az szolgál, hogy nemcsak az ártérfejlesztés, hanem az osztá­lyozás megújítása is lehetővé tétessék; nem volna ugyanis méltányos, hogy a már eredetileg is talán helytelenül megállapított, vagy a változott viszonyok folytán sérelmessé vált osztályo­zással szemben annak, ki joghátrányt szenvedett, a törvényhozás módot ne adjon jogos sérelmei orvoslására. Másfelől azonban gondoskodni kellett arról, hogy az ártérfejlesztés és osztályozás megváltoztatása a törvény által mégis némileg nehezíttessék, s ezért vétetett fel oly rendelkezés, mely szerint ily esetekben a közmunka- és közlekedési minister, mielőtt határoz, a Tiszavölgyi társulat központi bizottságát meghallgatja; — a módosított szakasz utolsó rendelkezése pedig azon czélból vétetett fel, hogy a különböző vizszin alá eső árterületek érdekei egymással szemben is lehetőleg megvédessenek. A 15-ik szakasz 1-ső bekezdésének első soránál ezen szó után >letárgyaltatván« következő közbeszúr is javasoltatik : >01y társulatoknál, a melyek az ártérfejlesztést különböző vizszínek szerint eszközöltették, » társulati közgyűlés javaslatot tesz a közmunka- és közlekedési ministernek a különböző viz­színek közt és a felvett legalacsonyabb vizszin alatt fekvő területek egymásközti hozzájárulási arányának megállapitása iránt, s a közmunka- és közlekedési minister a Tiszavölgyi társulat központi bizottságának meghallgatása után, ez arányt megállapítja, mely arány a társulati kivetési kulcs készítésénél alapul szolgál s új osztályozás esetén sem változtatható meg. Ugyanezen mód szerint, azonban az alább felsorolt érdekeltek meghallgatásával, állapit­tatik meg azon kulcs is, mely szerint a társulati védtöltések által védett körtöltések, utak, vas­utak, csatornák és épületek tulajdonosai az ármeutesitési költségekhez oly arányban tartoznak hozzájárulni, a mennyivel többe kerülne saját épitményük fentartása, illetőleg azok biztosítása, ha a védmü nem léteznék. Ezen kulcsok megállapítása után< stb. Ezen módosításnak indoka szintén az, hogv a különböző vizszin alá eső területek érdé­keinek egymással szemben leendő megvédésére a hozzájárulási arányokat e részben a közmunka­és közlekedési minister állapítsa meg, ki helyzeténél fogva legtöbb adattal rendelkezik s a helyi és egyéni érdekeken egészen kívül áll. A javasolt módosításban le van fektetve egy másik elv is, a mely a szakkörök véleményében már egészen megérlelődött, s ez az, hogy az ármentesítés költségeit ne csak maguk az illető árterületek, hanem mindazon érdekek is viseljék, melyek — mint a körtöltések, utak, vasutak, csatornák és épületek az kármentesítésből hasznot húznak, A 17-ik szakasz 4-ik sorába ezen szó után >felfolyamodni<, következő közbeszurás ajánl­tatik a bizottság által: >ki sz esetben, ha az alispáni határozatot feloldja, az ügyet újabb határozat hozatal végett egy más alispánhoz utasítja*. Ezen módosítást az indokolja, miszerint az alispáni határozat feloldása esetén helyesebb, ha az ügy egy más alispánhoz utasittatik, ki semmi irányban sem lehet elfogulva. A 21-ik szakasz és a 22-ik szakasz a kifejtett általános elvekhez képest következőkép volna szövegezend* : 21. §. >A?on társulatoknál, melyekre nézve kimondatik, hogy azok védműveí az egységes sza­bályozásra, valamint az összefüggő ármentesitésre való tekintettel — közérdekből még akkor is fentartanrlók, ha az azok létesítésére befektetett tőkék az ártér értékéhez képest már a bir­tokosok túlterheltetését idézik elő, — ha a közmunka és közlekedési minister azon meggyőződést szerezné, hogy az ily társulat a társulati védmíívek jó karban tartására és felügyeletére szük­séges költségfedezetet előirányzatába fel nem vette, jogosítva vau a szükséges Összegnek az előirányzatba való felvételét és a társulati tagokra való kivetését hivatalból elrendelni.

Next

/
Thumbnails
Contents