Képviselőházi irományok, 1881. XX. kötet • 763-819. sz.

Irományszámok - 1881-805. A közmunka- és közlekedésügyi ministernek jelentése, az országgyüléshez, a marosvásárhely-szászrégeni helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

805. szám. 301 mányozót, ki ugyanazon feltételeket elfogadja, olyképen, hogy személyes előnynek semmi esetre hely ne adassék. Mindezen kedvezmények színleges ártérités (refactia) alakjában sem járhatnak. 15. §. Az élelmi szereknek a belföldön beállott rendkívüli drágasága esetére joga van a kor­mánynak azok fuvarbérét a drágaság tartamára a maximál-árszabás feléig leszállítani. 16. §. A katonaság és katonai javak leszállított árszabások szerint szállitandők, és pedig egyrészt a cs. és kir. közös hadügyi és a m. kir. honvédelmi ministeriumok, másrészt a fennálló vasuttársulatok közt 1877. évi szeptember 15-én megkötött egyezmény, illetőleg az 1878. évi január lén hatályba lépett katona-szállitási árszabás és ennek függeléke alapján. A katonaszállitás iránt létrejött vagy létrehozandó s az állam részére kedvezőbb egyezmények az engedélyezett pályára is érvényesek lesznek. Alkalmazandók még ezen határozatok a pénzügyi, valamint az állami és hatósági köz­biztonsági őrségre, végül a fegyenczekre is. Az engedélyesek kötelesek alkalmazkodni a katonai szállításokra vonatkozó szabály­zathoz s az abban foglalt megállapodásokhoz és egyezményekhez, melyek által a szállítás­hoz szükséges és felszerelési tárgyak beszerzése és készentartása a forgalmi eszközök és üzleti személyzet rendelkezésre bocsátása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzettel való köl­csönös kisegítés és a katonai egészségügyi czélokra berendezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Kötelesek továbbá az engedélyesek azon szerves határozmányok és szolgálati sza­bályokhoz is alkalmazkodni, melyek a hadi vasúti osztályokra s azoknak béke idején új építkezésekhez vagy fentartási munkálatokhoz való használatára vonatkozólag a cs. és kir. közös hadügyministerium által kiadattak vagy megállapittatni fognak. Háború vagy mozgósítás esetén kötelesek az engedélyesek a szabadságosok és tarta­lékosok elszállítását lakhelyükhöz legközelebb eső állomástól rendeltetési helyükhöz legközelebb eső állomásig, kellő igazolás alapján, a katonai leszállított árszabás mellett eszközölni. Végül kötelesek az engedélyesek feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a hadsereg, haditengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozó­lag, az 1868. évi XL. t.-cz. 38. §-ában és 1873. évi II. t.-czikkben megállapitvák. A fentebb felsorolt határozmányok és kedvezmények önként érthetőleg egyaránt érvényesek a szolgálatban utazó honvédségre, valamint azon csapatokra, melyek a hadsereg Megészitő részét képezvén, a népjog oltalma alatt állanak. 17. §. Az állami tiszviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyből folyó meg­óvása végett vagy jövedéki czélokból a vasutat használják és a hatóság megbízását igazol­ják, uti málháikkal együtt ingyen száütandók. 18. §. Oly feleken, kik a vasutat a vitel- vagy fuvarbér előleges kifizetése nélkül roszhisze­tnűleg használnák, vagy a szállítmány nemének vagy súlyának helytelen bejelentésével, vagy

Next

/
Thumbnails
Contents