Képviselőházi irományok, 1881. XX. kötet • 763-819. sz.

Irományszámok - 1881-777. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a szerzői jogról” szóló törvényjavaslatnak ujabb tárgyalás végett a bizottsághoz utasitott némely szakaszaira, s az ezekre vonatkozó módositványok és inditványokra

777. szám. 99 A bizottság véleménye szerint a szónok különböző beszédei gyűjteményes kiadásának ezen megszorítása a szerzői jog megfelelő méltatására vezetendő vissza, s azon határon túl, a melyet a 9-ik §. 4-ik pontja tartalmaz, a beszédek gyűjteményes kiadásának védelme a szerzői jog szempont­jából teljesen jogosultnak tekintendő. Ha azonban a beszédek gyűjteményes kiadása ily értelemben megvédendőnek mutatkozik: akkor nem lehet azt attól függővé tenni, hogy a gyűjteményes munka kizárólag egy szónoknak beszédeit tartalmazza-e avagy pedig nem; mert ha két szónoknak különböző alkalommal tartott beszédeit gyűjteményes munkába külön-külön kiadni tilos, akkor az sem engedhető meg, hogy ezen két szónoknak különböző alkalommal tartott beszédei gyűjteményes munkában együtt adassanak ki. A határvonalat az képezi, hogy a nyilvános tárgyalások és tanácskozások alkalmával tartott beszédeknek tetszés szerinti közlése meg van engedve mindaddig, mig az egy vagy több szónok által különböző alkalommal tartott beszédek gyűjteményes közlésének jellegét nem ölti magára. Ezek alapján a bizottság Eötvös Károly képviselő által beadott módosítással szemben a 6-ik §. 6-ik pontját fentartandónak véli ugyan, hogy azonban a 9-ik §. 4-ik pontjával szemben a szó­nok beleegyezése nélkül nem eszközölhető gyűjteményes kiadás jellege világosabb kifejezést nyer­jen a „tartott beszédek" szavak elébe közbeszurandónak indítványozza a következő szavakat: „különböző alkalommal" különböző tárgyak felett, minek folytán a 6-ik §. 6-ik bekezdése következően lenne szövegezendő: „6. a nyilvános tárgyalásoknál és tanácskozásoknál különböző alkalommal különböző tárgyak felett tartott beszédeknek az illető szónok beleegyezése nélkül történt gyűjteményes kiadása". E pont tárgyalásánál felköltötte a bizottság figyelmét azon körülmény, hogy mig egyfelől a szerkői jog megvédése szempontjából jogosult, hogy a szónoklatok gyűjteményes kiadása védelem­ben részesittessék: addig másfelől a közérdek kívánja, hogy nevezetes államférfiak és szónokok beszédeinek gyűjteményes kiadása elébe szükségtelen gát ne vettessék. E két szempontot tekintettel a törvényjavaslat 11. §-ában a bizottság véleménye ellenére elfogadott hosszú védelmi időre is, a bizottság oly módon találja egyeztethetőnek, hogy a törvény­ben mondassék ki, miszerint a kiadott gyűjteményes szónoklatok a il-ik §-ban megállapított határ­idő alatt részesülnek ugyan védelemben, de ha a szónok életében, vagy jogutódai halála után 5 év alatt a gyűjteményes kiadást nem eszközlik: ily gyűjteményes munka a szónok jogutódainak bele­egyezése nélkül is kiadható legyen. Ennélfogva a már elfogadott 12-ik §-hoz a bizottság következő harmadik bekezdés felvételét indítványozza : „A 6-ik §. 6-ik pontjában emiitett gyűjteményes müvek a szónok halálától számitott 50 éven át részesülnek védelemben; de ha a szónok életében vagy halálától számitott öt év alatt a beszédek gyűjteménye ki nem adatik: a gyűjteményes kiadás a jogutódok beleegyezése nélkül is eszközölhető". ni. Ugyancsak a 6-ik §-hoz Literáty Ödön képviselő a következő indítványt nyújtotta be: „A 6-ik'§. utasittassék vissza az igazságügyi bizottsághoz a végből, hogy a hírlapírói válla­latok, mint például a magyar távirdai iroda kiadványainak megvédése végett egy további pont alatt megfelelő' intézkedést hozzon javaslatba". Ezen indítvány folytán, tekintettel arra, hogy a napi lapokban leendő közlés végett Össze­gyűjtött táviratok és tudósítások egybeállítása a hírlapirodalommal szoros Összefüggésben áll: a 13*

Next

/
Thumbnails
Contents