Képviselőházi irományok, 1881. XIX. kötet • 706-762. sz.
Irományszámok - 1881-752. A pénzügyi bizottság jelentése, „a szeszadóról szóló 1878. évi XXIV. törvényczikk módositásáról, valamint sajtolt élesztőnek a szesztermeléssel együttes készitésének megadóztatásáról és a sajtolt élesztő után eső behozatali vám felemeléséről” szóló törvényjavaslat tárgyában
344 752. szám. 23. §. <Az üzleti helyiség leírása, a műeszközök jegyzéke, a lelet felrétele, a szeszmérögép felállítása. Az 1878: XXIV. t.-czikk 61. §-a helyett rendeltetik: A szeszfőző tartozik az évi termelési idény kezdete előtt legalább 4 héttel és annak folyamában legalább 14 nappal azon hó kezdete előtt, melyben az üzlet kezdetét veszi, illetőleg, melyben a 24. §. I. pontjában foglalt engedménynyel élni kivan, a szeszfőzde üzleti helyiségeinek leirását; a műeszközök és edények jegyzékét; valamint az üzletvezető nevének bejelentését stb. (30. §. I. pont), és ha a terményadó önként választatik, oly Írásbeli nyilatkozat kíséretében benyújtani, melyben kijelenti, hogy az adót a szeszmérőgép jelzései alapján kívánja fizetni. A pénzügyi hatóság erre a 30. §. rendelkezése szerint jár el. Ez esetben azonban csak az erjedő anyagok felvételére szolgáló edények űrtartalma állapittatik meg vizfelöntés által. Csak ha a 60. §-ban III. pont alatt felsorolt követelményeknek elég tétetett, akkor állíttatik fel a szeszmérőgép és hozatik összeköttetésbe a főzőkészülékkel, s alkalmaztatik a hivatalos zár a főzőkészülékek, hűtőkádak stb. csapjaira és összeköttetéseire. * A leleti jegyzőkönyvben az .alkalmazott zárak száma és minősége, nemkülönben a főzőkészülékek stb. hivatalos zár alá vett helyei pontosan megjelölendök és a felállított szeszmérőgép óraszámai, melyeket hivatalos zár alá vétele után mutat, szavakban és számokban kitüntetendők. A sajtolt élesztő készítésére nézve a 30. §. II. pontjának első három bekezdése nyer alkalmazást. 24. §. b) Bejelentése. Az 1878: XXIV. t.-czikk 65. §-a helyett rendeltetik: Az adó aló eső művelet kezdete előtt legalább 24 órával azon adóhivatalnál írásban bejelentendő, melyhez a szeszfőzde utalva van. A bejelentések hivatalos nyomtatványon szerkesztve 3 egyenlő példányban nyújtandók be; olvashatólag legyenek irva és a szeszfőző vagy üzletvezető által sajátkezüleg aláírva és javításokat, törléseket, vagy vakarásokat ne tartalmazzanak, mert különben el nem fogadtatnak. A bejelentésnek a benyújtás igazolásával ellátott egyik példánya a félnek az adóbárczával együtt visszaadatik. A bejelentéseknek, az egy havi időszak alatt gyakorolni szándékolt összes adó alá eső műveletre kell kiterjedniök. Ezen időszak első és utolsó napja a pénzügyi hatóság által minden szeszfőzde részére külön állapittatik meg és a bejelentések ezen időszakon túl nem terjedhetnek. Egy nap alatt, ezen számitásnál, az egyik nap reggeli 8 órájától a következő nap ismét reggeli 8 órájáig terjedő idő értendő. Ha tehát valamely szeszfőzde, melynek havi időszaka p. o. valamely hó 18 ik napjától számítandó; adózási műveletét csak azon hó 25-én kezdi meg, vagy félbeszakítás után ismét folytatja, a bejelentés és az avval kapcsolatban álló leszámolás semmi esetre sem terjedhet a következő hó 25-ik napjának reggeli 8 órájáig, hanem annak 18-ik napja reggeli 8 órájáig. A bejelentéseknek következőket kell tartalmazniuk: