Képviselőházi irományok, 1881. XVIII. kötet • 650-705. sz.

Irományszámok - 1881-679. Törvényjavaslat a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról, ezen folyók völgyeinek ármentesitéséről, ugy szintén a vizszabályozó és ármentesitő társulatok igazgatási szervezéséről

188 679. szám. nem gondoskodott volna, a minister a szükséges összegnek az előirányzatba való felvételét elrendelheti. Ezen intézkedéssel eleje lesz véve annak, hogy a társalatok némely szükséges munkának a maga idején való elvégzésére képtelenek, mert a szükséges költség az előirányzatba föl nem vétetett. ; Lényeges e §-okban az is, hogy egyrészt a választmány elé az eddigieknél lényegesebb feladat teljesítése tűzetik, egyúttal azonban kimondatik, hogy a választmány tagjai a választmány kötelességének pontos teljesítéséért felelősek. A felelősségnek világos megjelölése egyik alapját képezi a jó igazgatásnak. A 7., 8., 9. és 10. §-ok a társulati tisztviselőkre nézve foglalnak magukban határoza­tokat. Ezen §-okban gondoskodva van arról, hogy minden társulat a megfelelő tiszti személy­zettel bírjon. Ugy ez, mint az eddigi szokástól eltérő azon intézkedés, hogy a társulatok két főtisztviselőjének, az igazgatónak és főmérnöknek állása állandósittatik, valamint, hogy a mérnöki szakszemélyzettől elméleti és gyakorlati minősités követeltetik, a társulati administratio javu­lására lényeges befolyással leend. A társulatok pénzügyeinek gondosabb kezelése czéljából, s hogy az árterületek nagyobb összegekkel hosszabb időre ne terheltessenek, a 11. §. az indokolt kivételek megengedésével kimondja, hogy csak a meglevő védműveknek az eredeti méreteken túl menő erősítése és töké­lyesitése, valamint az új munkáknak költségei fedezhetők kölcsön utján; egyéb szükségletek azonban, mint az igazgatási, védelmi s helyreállítási költségek rendszerint kivetések utján fedezendők. A 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18. és 19. §-ok a társulati ártérfejlesztéssel, osztályo­zással és kivetésekkel foglalkoznak. Mindezek tekintetében az eddigi törvények intézkedései elégtelenek s annyira homályosak is voltak, hogy például az ezen ügyekben illetékes forumok iránt sem volt tiszta tájékozás szerezhető. E §-ok az ártérfejlesztés, osztályozás és kivetések körüli eljárást világosan szabályozzák s hivatva vannak a társulatok anyagi ügyeinek alapjául szolgáló ezen eljárást érdemileg és alakilag javítani. A 12. §-ban kimondatik, hogy az ártér­fejlesztés alapjául az ártérfejlesztésig tapasztalt legnagyobb árvizszin veendő. A legutóbbi időig számos ellentmondást okozott 8 az ártérfejlesztési munkák foganatosítását akadályozta az, hogy a vizszinniagasság nem volt megállapítva, miután az érdekeltek rendszerint nem tudtak a felett megegyezni, hogy mely vizszin alapul vétele mellett fejlesztessék az ártér. Szükséges tehát e szakasz határozmánya s hogy épen a tapasztalt legnagyobb vizszin mondatik ki alapul, ez nézetem szerint a leghelyesebb, mivel bármi okból állott is elő a magas vízállás, az árvédelmi társulatnak az ellen kell védekezni, s ha e védelem elégtelen, mindazon területek kárt szenvednek, a melyeket a legmagasabb árviz elboríthat; különben ez irányban már az 1881 : LII. t.-cz. 2. §-a is hasonló szellemben határozott. Az emiitett többi §-ok a követendő eljárást szabályozzák s ezek bővebb felvilágosítást alig igényelhetnek, csakis a 14. §. végpontjára, mely az alispán, esetleg szükséges helyettesítéséről szól, kívánom megjegyezni, hogy ez intézkedést az ügyek gyorsabb lebonyolítása czéljából fel kellett venni. Több nagy társulatnál ugyanis már eddig is azon tapasztalat szereztetett, hogy az alispán maga csak igen fogyatékosan képes megfelelni törvényszabta feladatának. Sokszor megtörténik, nevezetesen a nagyobb társulatoknál, hogy 20—30, Bőt több községben kell műszaki szemlét tartani. Midőn a szemle megtartása — különösen több felszólamlás esetén — már egy községben is hosszabb időt vesz igénybe, nehogy az ügyek sokasága miatt az ártérfejlesztés lebonyolítása évekre elhúzódhassák, szükséges az alispánnak kivételes helyettesítéséről is gondoskodni. A törvényjavaslat 20, 21, 22. és 23. §-aiban oly intézkedések terveztetnek, amelyeknek erélyes végrehajtása mellett a törvényjavaslatban foglalt határozmányok foganatosítása biztosít­tatik. A 20. §. szerint ugyanis, ha a törvényjavaslat 2. és 4. §-ai szerint újra szervezendő, vagy

Next

/
Thumbnails
Contents