Képviselőházi irományok, 1881. XVIII. kötet • 650-705. sz.

Irományszámok - 1881-679. Törvényjavaslat a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról, ezen folyók völgyeinek ármentesitéséről, ugy szintén a vizszabályozó és ármentesitő társulatok igazgatási szervezéséről

679. szám. 177 tartozónak tűnik ki, ezen közös árterületet az érdekelt társulatok meghallgatása után, az illető társulatok között ossza meg, illetve a társulatok közötti határvonalat állapitsa meg. 4. §. Az érdekeltek az alapszabályokban megállapított időközökben és módon közgyűlésre hivandók össze. A közgyűlésen minden 100 ártéri becshold, vagy 1000 frt értékemelkedés tulajdonosa — a szerint t. i. a mint azt a közgyűlés alapszabályaiban eleve megállapítja — egy szava­zattal bir, a 100 becsholdnál, illetőleg 1000 frt értékemelkedésnél többet képviselő ártéri birtokosok, vagy teljhatalmi megbízottjaik pedig annyi szavazattal birnak, a hány 100 becs­holdas részletnek, illetőleg 1000 forint értékemelkedésnek tulajdonosai. A 100 becsholdnál, illetőleg 1000 frt értékemelkedésnél kevesebbet képviselő birtokosok pedig csoportba állanak, s megbizottjaik által a közgyűlésen annyi szavazattal birnak, a hány 100 becsholdat, ille­tőleg 1000 frt értékemelkedést ártéri birtokuk összlete képvisel. Az esetre pedig, ha a 100 becsholdnál, illetőleg 1000 frt értékemelkedésnél kevesebbet képviselő birtokosok önként nem csoportosulnak, a községi elöljáróság által a fentebbi módon képviseltetnek. A megbí­zottak a társulati elnöknek előre bejelentendők. A már létező társulatok kötelesek alapszabályaikat, a mennyiben azok másként intéz­kednének, ezen határozathoz képest módosítani. 5. §• A közgyűlés főbb teendői: a) A társulati alapszabályoknak megállapítása vagy módosítása* Az e tekintetben hozott határozatok az alapszabályokkal együtt életbeléptetésük előtt jóváhagyás végett a közmunka^ és közlekedésügyi ministerhez felterjesztendők. b) A társulat választmánya, tisztviselői és szolgaszemélyzete, nem különben a gátőrök létszámának és díjazásának, úgy szintén a tisztviselők hatáskörének, azok egymáshozi viszo­nyának a jelen törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével és a közmunka- és közlekedés­ügyi minister jóváhagyásának fentartásával meghatározása. c) Az évi költségelőirányzat és a társulati kiadások fedezési módjának a választmány javaslata alapján való megállapítása. Ezen határozatok a megelőző év október 15-ig az illetékes kir. folyammérnöki hivatal útján jóváhagyás végett a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez felterjesztendők. Ezen határidőnek kellőleg nem igazolt elmulasztása esetére a közmunka- és közlekedés­ügyi minister az illető társulatra 100—500 frtig terjedő bírságot róvhat, mely bírság az 1880. évi XX. t.-czikk 17. §-a értelmében alakítandó tartalékalap javára fizetendő be. A felterjesztett költségelőirányzat iránt a közmunka- és közlekedésügyi minister 60 nap lefolyása alatt határoz, — ha a minister ezen idő alatt nem nyilatkoznék, a költség­előirányzat helybenhagyottnak tekintendő. d) Teljesiti mindazon teendőket, melyeket az 1871. évi XXXIX. t.-czikk, 1879: XXXIV., — a jelen törvény, vagy a ministeri rendeletek reá ruháztak. \ >.'••'. .'....•.• : • • 6. §. A társulati választmány áll: az elnökből és legalább hat tagból. A választmány a társulati igazgatás élén áll, s mint ilyennek az összes társulati tisztviselők alá vannak rendelve. KÉPVH. IROMÁNY. 1881—84. XVIII. KÖTET. 23

Next

/
Thumbnails
Contents