Képviselőházi irományok, 1881. XV. kötet • 561-646. sz.
Irományszámok - 1881-598. Kivonat a főrendiház 1883. évi május hó 2-án tartott 69-ik ülésének jegyzőkönyvéből
598, szám. 147 Kivonat a főrendiház 1883. évi május hó 4-én tartott 70-ik ülésének j egyzőköny véből. Folytattatott „a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről" szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása, melynek folyama alatt a 4. §. első' bekezdéséből a zárjel közt levő „köteles" szó mint felesleges töröltetett. Az 5—10-ig terjedő szakaszok módositás nélkül elfogadtattak. A 11. §. első bekezdés második sorában e szó „köteles", összhangzólag az] eddigi szövegezéssel, „rendes" szóval felcseréltetni határoztatott. A 12. §. második bekezdése 3-ik sorában eme kitétel „kötelezett" ugyancsak a fennebbi okból „rendessel" helyettesitendőnek találtatott. A 13—18-ig terjedő szakaszok módositás nélkül elfogadtattak. A 19. §. első bekezdése, miután a vallásés közoktatási minister rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló tanintézeteknél az iskola fenntartója irányába az eddigi gyakorlathoz képest csak a tandíj maximumának megállapítása mutatkozik indokoltnak és kívánatosnak, a következő szövegezésben fogadtatott el: „A vallás- és közoktatási minister rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló tanintézeteket illetőleg a tandíjt a vallás- és közoktatási mi19*