Képviselőházi irományok, 1881. XV. kötet • 561-646. sz.

Irományszámok - 1881-598. Kivonat a főrendiház 1883. évi május hó 2-án tartott 69-ik ülésének jegyzőkönyvéből

598. szám. 145 598. szám. Kivonat a főrendiház 1883. évi május hó 2-án tartott 69-ik ülésének j egyzőköny véből. Folytattatott „a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről" szóló törvényjavaslatot általános és elvi megvitatása, minek folyamában ezen törvényjavaslat a főrendiház által a rész­letes tárgyalás alapjául elfogadtatott. Áttérvén a ház a törvényjavaslat részletes tárgyalására az 1. §. második bekezdése első sorába eme szó „magasabb* helyett a hármas állandó bizottság „vallás erkölcsi alapon" beik­tattatni javasolja. Ezzel szemben báró Vay Béla borsodi főispán indítványozza, hogy a képviselőház által megállapított szöveg el nem fogadása esetén a hármas állandó bizottság által javasolt módosítás mellett a „magasabb" szó is a szöveg­ben meghagyattassék. Elnök úr ő Nagyméltósága szavazásra bocsátván a hármas állandó bizottság által javasolt szövegezést, * azt a főrendiház felállás és ülve maradás által teljesített szavazás szerint nem fogadta el. Erre báró Vay Béla borsodi főispán fennebbi módositványát visszavonja. Miután azonban a kérdéses almódositványt gróf Cziráky János királyi tárnokmester ő Nagyméltósága és Zichy Nándor gróf magáévá tette, az elnök úr ő Nagyméltósága által szintén szavazásra bocsáttatott. A felállás és ülve maradás által teljesített szavazás közben a többség az ellenpróba daczára KÉPVH. IROMÁNY. 1881—84. XV". KÖTET. iq

Next

/
Thumbnails
Contents