Képviselőházi irományok, 1881. XIV. kötet • 496-560. sz.

Irományszámok - 1881-505. A közoktatásügyi bizottság jelentése, „a gymnasumi és reáliskolai oktatásról” számú törvényjavaslat tárgyában

48 505. szám. Szerintünk teljes lehetetlen a vegytant, természettant, természetrajzot stb. az előkészítő iskolában különféleképen tanítani, legyen az illető iskola akár arra rendelve, hogy a tudományos egyetemre, akár, hogy a műegyetemre szolgáljon lépcsőül, mert hiszen csak az egyetemeknek lehet az a rendeltetésük, hogy a különböző életpályák érdeke szerint a tudományt az alkalmazás tekintetében íöloszszák és tanítsák. Ezekből kiindulva, mi még az egyetemi bifurcatiónak sem lehetünk más értelemben szószólói, mint csupán czélszerűségi szempontból, t. i. a szakoktatás csoportosithatásából kiindulva, az áttekintés és az administratio könnyítése tekintetéből. Mindezeknél fogva mi utasíttatni kívánjuk a kormányt arra, hogy új javaslatot terjesszen elő, a melyben az egységes középiskola megalkotva legyen. Mi nem hajolhatunk meg ama sokszor hangoztatott érvelés előtt, mely szerint az egységes középiskola még vita tárgya, várnunk kell, mig a külföld eldönti az ügyet. Szerintünk az elvek már eléggé tisztázva vannak, az alkotás lehetséges; s mi nem írhatjuk alá azt a szegénységi bizonyítványt, a melyet az érintett érvelés valójában magában foglal: mint ha t. i. nekünk csak másolás utjáu lehetne alkotnunk. Mi akként vagyunk meggyőződve, hogy épen e téren az eredeti alkotáshoz kell nyúlnunk, mert a nemzet szelleme, műveltségének niveauja s helyzete a maga egészében annyira sajátlagos, hogy másolt intézményeket a nemzeti érdek és jelleg megcsorbitása nélkül egyáltalában át sem vehet. De tisztán a ház asztalán fekvő törvényjavaslathoz alkalmazkodva, mi azt még más szintén igen lényeges okoknál fogva sem fogadhatjuk el. A javaslat a szervezet tekintetében határozottan és mereven centralistikus. A kormány minden aprólékosságban magának vindicálván az intézkedés és döntés jogát, ehetetlenné teszi a szabad mozgást, mely nélkül az oktatás sikeressége, még kevésbé fejlődése nem képzelhető. Ha e javaslat törvénynyé válik, a tanár és a tantestület a gépies működésre lesz ítélve, a tanár, tanári kar s az iskola maga el lesz ütve attól, hogy individualitását kifejtse. Mi elfogadjuk azt, hogy az állam tűzze ki a tanczélt s gyakorolja e tekintetben az őt megillető lgfőbb főfelügyeletet; de követelnünk kell azt is, hogy a czél elérésének módját bizza a tantestületre, mely e tekintetben a hivatott és a felelős is. Ha már oly dolgok is, mint az osztályok összevonása, a magán tanulók vizsgázása stb. a tanártestület döntő ítélete alól elvonatva, ministeri engedélytől tétetnek függővé, ugy ez oly bureaucratiko-centralisticus irány, melyet a tantestületeknek oly annyira szükséges tekintélyével összeegyeztetni nem lehet; az önérzettel épen nem. Szerintünk oly igazgatóságról kell gondoskodni, mely a tanári testülettel folyton együtt működik s egyetértve nem uralkodik, hanem kormányoz; kötelességért jogot élvez. A tankerületi beosztás révén, az iskola közvetlen és valódi igazgatását tankerületi igazgatókkal s még külön ministeri biztosokkal is tetézni akarnif, ez oly complicálás, mely csak súrlódásokra vezethet; a biztosokat azonkívül még a vető jogával is felruházni, akkor, a midőn valódi feladatuknak már azért sem felelhetnek meg, mert az oktatás menetét részleteiben nem követhetik, ez csak azt a bajt okozhatja, melynek neve: »stat pro ratione voluntas.« A midőn ezeket kimondjuk, nem vezetnek minket felekezeti szempontok, mert mi ugy vagyunk meggyőződve, hogy a felügyeletnek túlságos és indokolatlan alkalmazása a tanárok, tantestületek és iskolák működését mindenütt megbénítja, mert chablont állitva fel, a formának feláldozza a lényeget. Az a nemes becsvágy, mely a tanárban csak akkor keletkezhet, a midőn a működés szabadságát látva, felelősséget is érez s maga tűzi ki a czélt, a melynek elérésétől reputatiója,