Képviselőházi irományok, 1881. XIV. kötet • 496-560. sz.

Irományszámok - 1881-505. A közoktatásügyi bizottság jelentése, „a gymnasumi és reáliskolai oktatásról” számú törvényjavaslat tárgyában

26 505. szám. 505. szám. A közoktatásügyi bizottság jelentése, „a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról" számú törvényjavaslat tárgyában. Több mint egy évtizede múlt már annak, hogy az úgy állami, valamint kulturális és nemzeti szempontból olyannyira fontos középiskolai tanügynek országos törvény útján való rendezésére irányzott törekvések mindannyiszor meghiúsultak, s az ez irányban beadott törvény­javaslatok egyike sem emelkedhetett törvényerőre, — jóllehet az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. után, mely a hazai közoktatásügy rendezését annak alsó alapjainál és rétegénél kezdte meg, következnie kellett volna egy másik törvénynek, a középiskolainak, mely a megkezdett művet tovább folytassa; a hazai közoktatásügy rendezése- és szervezésének épületét tovább, fokoza­tosan fölfelé kiépítse. Fájdalom, ez irányban a reformmű, daczára a nagyfontosságú érdekeknek, melyek annak megalkotását sürgősen követelték és követelik, ugyanezen érdekek nem csekély kárára, mindekkorig megakadt. Magyarországon 179 középiskola működik 2424 tanárral és több mint 38,000 tanulóval. Már e hivatalos statistikai adatokból is kitűnik, hogy hazánkban a középiskolák, — a gymna­siumok és reáliskolák, — igen jelentékeny kulturális tényezőt képeznek, mely már ennélfogva is méltán megérdemli a törvényhozás figyelmét és pedig annyival inkább, mert eltekintve attól, hogy e tanintézetek között az iskolafentartók és a jelleg tekintetében a legnagyobb mérvű különféleség áll fenn, a # mi még magában véve nem volna baj, de részben e körülményből kifolyólag középiskoláink vezetés, igazgatás, tanterv és tannyelv tekintetében is igen külön­böznek egymástól, nemcsak, de a tanerők nagy részének qualificatiója legalább formai tekin­tetben, másfelöl a középiskolák jelentékeny részében elért tanítási eredmények nem felelnek meg a természetszerűleg fokozódó igényeknek. E két, egymással kapcsolatos utóbbi körülmény egyfelől a főiskolai oktatás intensivitására, másfelől az általános közművelődésre hat vissza károsan. S ha tekintjük, hogy az ország intelligentiájának zöme a középiskolákban képeztetik, nem lehet elzárkózni a középiskolai oktatásügy színvonalának emelése, az országos rendezés és szervezés szüksége elöl. Ezen szempontok és tárgyi okok vezették a bizottságot, midőn a vallás- és közoktatás­ügyi minister által legutóbb beterjesztett 6. számú törvényjavaslatot gondos, lelkiismeretes

Next

/
Thumbnails
Contents