Képviselőházi irományok, 1881. XIV. kötet • 496-560. sz.

Irományszámok - 1881-519. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „az állami biztositást igénybe vevő csekély jövedelmezőségű vasutakról” szóló törvényjavaslat tárgyában

11G 5 L9. szám. erdélyinél a szelvény-levonás stb. által még feljebb emeltettek s igy a tényleg a garantia czímen kifizetett összegek — eltekintve a már államositott vasutakéitól — e folyó év végén valószínűleg 130—140 millió a kamatbiztositéki számla pedig, melybe a tartozások kamatai is beszámittatnak, közel 180 millió forintra fognak rúgni; nem nagyon távol az összes garantirozott vasutakba tényleg befektetett összegektől, de mindenesetre magasabb összegre, mint a mennyiben azoknak forgalmi értéke ma legjobb akarat mellett is számitható volna. Ily viszonyok között, midőn 12.640,874 ezüst és 959,661 arany forint biztositékból az állam évente 11 Va millió forintot fizet s a helyzet gyökeres javulására semmi alapos kilátás nincs: valóban el lehet mondani, hogy e garantirozott vasutak állami költségen existálnak. Már most igy lévén a helyzet — a következtetés világos. Csalódott vérmes reményeiben a törvényhozás és a nemzet. Azt remélte, hogy a garantialis viszony csupán erősíteni fogja a vasúti titresk hitelét, s annak tényleges igénybevétele legfeljebb csak kis mértékben s csakis átmenetileg fog bekövetkezni. A helyzet pedig az, hogy a titresk kamatozása ma tényleg az az államkincstár terhére történik s tiz-tizenöt évi tapasztalás után bátran mondhatni, hogy ez lesz a valószínű helyzet a kamatbiztosítási időszak egész tartamára s a részvények és elsőbbségi kötvények értéke pusztán és kizárólag az állam hitelétől függ, csak jelentéktelen módon járulván ahhoz hozzá a pálya saját jövedelme. Tehát a föjövedelmi alap lett az, a mi subsidiarius jövedelmi s főleg csak hitelemelési alapnak tekintetett; és subsidiarius alap az lett, a mire. a törvényhozás fektette volt egész számítását: a pálya jövedelmezősége. Ily viszonyok közt merült fel a kérdés: vájjon a kormány által javasolt módszer, nevezetesen felhatalmazása a kormánynak arra, hogy az ily vasutakat, ha még elsőbbségi kötvényeik kamatait sem tudják megfizetni — és e helyzetbe van mindnyája—veheti-e állami kezelés alá a közönség, a részvényesek és az állam érdekében egyaránt? A bizottság teljes határozottsággal és teljes egyhangúsággal igennel felel. A közönség érdekében határozottan az áll, hogy lehetőleg egyöntetű legyen a forgalmi életet minden ponton és annyiszor érdeklő vasutak kezelése. Igaz, hogy a tariffák kezelése tekintetében újabban keletkezett engedélyokmányaink kikötik a garanczia tényleges igénybevételének egész tartamára az állam döntő beleavatkozását; de maga ezen döntő beleavatkozás nem teljes egyformasággal értelmeztetett a vasutigazgatóságok és az államkormány által; azonkívül ezen meghatározás maga is hiányzik némely oly vasutunknál, a mely ezen törvényjavaslat rendelkezései alá esnek, pld. az alföld-fiumei vasútnál. A mellett az igazgatási, számjelzési stb. különbözetek, a kezelési illetékeknek minden csatlakozó vasútnál jogosult felszámítása mind egyformán kívánatossá teszik az egyöntetűbb eljárást, mely jelen esetben az államosítás pénzügyi nehézségei nélkül elérhető lesz. Hivatkozhatik e tekintetben a bizottság azon enquete tárgyalásaira, a melyet az országos gazdasági egyesület közgazdasági bajaink orvoslása tárgyában tartott, a melynek közlekedésügyi jelentésében nemcsak a közös vállalatokkal való megegyezés, hanem egyúttal épen ily sequestrationalis törvény hozatala már évekkel ezelőtt sürgős szükségnek jelentetett a közforgalom szempontjából is. A részvényesek érdeke hasonlóul ugyanez. Egészen eltekintve attól, hogy az engedélyokmányok (pl. alföld-fiumei, északkeleti stb.) 7. §-a értelmében a kötelezettség ily átalános természetű törvényekre nézve már előre ki van mondva, s igy alig discutiálható részökről, nincs is érdekökben nehézségeket tenni ellene. Még azon nem várt s idáig be sem bizonyított esetben sem, ha az állami üzlet drágább volna, mint a magánüzlet, (1880-ban volt az igazgatási költség pálya-kilométerenként és vonatkilométerenként a magyar államvasutnál 536 frt, illetőleg: 22 kr.; az északkeletinél 501 frt, illetőleg 32 kr.; az alföld-fiumeinél 439 frt, illetőleg 23 kr.; a kassa-oderberginél 601 frt és 23 kr.; a nyugotinál 571 frt és 31 kr.; az első erdélyinél 580 frt és 33 kr.; a gácsországinál 386 frt és 25 kr.; a pécs-barcsinál 575 frt, illetőleg 28 kr.; 1881-re