Képviselőházi irományok, 1881. XIII. kötet • 426-495. sz.

Irományszámok - 1881-437. A közigazgatási bizottság jelentése, „a vadászatról” szóló törvényjavaslat tárgyában

62 437. szám. Ha valaki a vadászati kihágás elkövetéséhez családtagjait, a vele közös háztartásban élőket, gyámsága és gondnoksága alatt álló egyéneket, cselédeket, iparos és kereskedő tanon­czokat vagy munkásokat használja, az ezek ellen kiszabott pénzbüntetésekért— fizetésképte­lenségük esetében—első sorban felelős. Az eljárás a 44. §-ban megszabott módon, alkalmazandó. 36. §. A pénzbüntetések fele mindenkor a feljelentőt illeti, a másik fele azon község szegé­nyei javára esik, melynek határában a kihágás elkövettetett. 37. §. A pénzbüntetés a vétkes fizetési képességére való tekintet nélkül szabatik ki, egyszer­smind az Ítéletben az elzárás tartama is meghatározandó, a mely a pénzbüntetés be nem hajthatása esetében fog alkalmaztatni. Ezen átváltoztatásnál két forintot felül nem haladó pénzbüntetés helyett hat óránál rövidebb s tizenkét óránál hosszabb ideig tartó elzárás nem állapitható meg. Két forinttól tiz forintig egy napi, azon felül pedig minden tiz forintig terjedő összeg helyett egy-egy napi elzárás állapítandó meg. Ha az elzárásban levő a pénzbüntetésnek a szenvedett elzárás által még le nem rótt részét lefizeti, azonnal szabadon bocsátandó. 38. §. Ha valamely vidéken az orvvadászat, s a vadnak tilalmi időben való lövetése igen gya­koriakká válnak, a belügyminister a közigazgatási bizottság által, az érdekelt vadászterü­let tulajdonosa vagy bérlője kérelmére, vagy a nélkül is saját kezdeményezéséből felterjesz­tett indokolt javaslat folytán elrendelheti, hogy azon vidéken, valamint azokon is, a hol az orozva lőtt vad eladatni szokott : a vadak eladása, szállítása, vagy vásárlása, a vad jogos szerzését bizonyító igazolványok előmutatása mellett történjék. Ily igazolványul szolgálnak : az eladóra vagy szállítóra nézve azon vadászati terület tulajdonosának, vagy bérlőjének, vagy ezek megbizottjának az illetékes községi elöljáróság által láttamozandó bizonyítványa, a kitől a vad szereztetett. A bizonyítványon vagy szállító levélen megjelölendő a vad neme és mennyisége. VI. FEJEZET. Az eljárásról. 39. §. Az előbbi fejezetben meghatározott büntetéseknek kiszabása végett az illetékes bíró­ság nem csak a vadászattulajdonos vagy haszonbérbe adó, avagy haszonbérbe vevő pana­szára, hanem a 28., 29., 30. §§-ok eseteiben a közrend fentartására felállított hatósági vagy községi elöljáróknak feljelentésére hivatalból is tartozik eljárni. 40. §. A vadászati területre való felvigyázattal megbízott személyeknek hit alatt teendő vallo­mása teljes bizonyító erővel bir, mig annak ellenkezője be nem bizonyittatik. 41. §. Az előbbi szakaszban említett felvigyázó személyek hitletételre csak akkor bocsáttathat­nak, ha :

Next

/
Thumbnails
Contents