Képviselőházi irományok, 1881. XII. kötet • 354-425. sz.
Irományszámok - 1881-412. Jelentése a m. kir. honvédelmi ministernek, az 1872. évi XVI. t.-cz. 4. §-a értelmében; a m. kir. honvédségi Ludovika akadémia állapotáról, az 1882-ik évre
302 412. szám. Miután azonban a törekvés az volt, hogy a felsőbb kiképeztetésre ne csupán oly tisztek bocsáttassanak, kik első kiképeztetésüket a cs. és kir. közös hadseregben nyerték, hanem hogy e felsőbb kiképeztetés a honvédség kebeléből kikerülő, ide felavatott és katonai tanulmányai kat a honvédségi tanfolyamokban nyert tiszteknek is lehetővé tétessék, szükségesnek mutatkozott a tanfolyamnak olykép leendő átalakítása iránt intézkedni, hogy az a kitűnőbb szellemi tehetségekkel biró honvédtiszteknek a bécsi cs. és kir. hadiiskolába való előkészítésére szolgáljon, hogy igy az út a magasabb katonai kiképeztetésre minden erre törekvő honvédtisztnek megnyittassák, minthogy a honvédség, mint aránylag új és fiatal intézmény, sem anyagi, sem pedig tanerőkkel nem rendelkezik oly mértékben, melyek egy ily tanintézet életbeléptetését lehetővé tennék. Ez átalakítás 1876-ban lépett életbe; lényegesebb és behatóbb javítás a folyó évben eszközöltetett, a midőn is, a már korábban előadottak szerint, a tanfolyam tanterve a tanczélnak megfelelően újólag szabályoztatott. Mig tehát e tanfolyam kezdetben csak mérsékeltebb igények biztosítására szolgált, jelenleg bölcsője a vezérkari tiszti minősültség elérésére törekvő honvédtiszteknek, kik ha e minősültséget megnyerik, békében hivatva vannak a magasabb honvédparancsnokságoknál és hatóságoknál levő fontosabb helyek, nemkülönben a Ludovika akadémiában a tanári állomások egy részének betöltésére, háborúban pedig segédközegei a magasabb katonai vezetésnek. A tanfolyam fentebb jelzett első korszakában, vagyis 1872-től 1376-ig, 82 tiszt nyert kiképeztetést; a második korszakban, t. i. 1876-tól a lefolyt tanév végéig, 73 tiszt vett a tanfolyamban részt. E 73 tiszt közül a bécsi cs. és kir. hadiiskola hallgatására képesittetett 28; a többi 45 pedig a szükség szerint segédtiszti és parancsőrtiszti helyek betöltésére alkalmaztatott. A hadiiskolába felküldött 28 tiszt közül 7 a két évi tanfolyam befejezése előtt felmentetvén, a tanfolyamot teljesen bevégezte 13; jelenleg még az iskolában van 8. A tanfolyamot teljesen bevégzettek közül 5 igen jó, 5 jó, 3 pedig ki nem elégítő osztályzatot kapott. Nem tagadható, hogy az összeredmény csak mérsékelt követelményeknek felel meg, a minek oka a már előbb emiitett, a tisztikar kiegészítése körül fenforgó nehézségekre vihető vissza. A tanterv szabályozása által azonban javulás remélhető. A hadiiskolába felküldött 28 tiszt közül 20 közvetlen a honvédséghez felavatott és kiképeztetését teljesen itt nyert tiszt, 8 pedig olyan, ki már mint tiszt a cs. és kir. közöshadseregben szolgált. c) Tisztképző tanfolyam Kezdetben azon rendeltetéssel lett felállítva, hogy a tiszti kiképeztetést egyedül és egy év alatt eszközölje; de már a legközelebbi évben átalakulást szenvedett. A tapasztalás ugyanis azt mutatta, hogy egy év alatt a kiképeztetés csak az esetben lehető, ha a hallgatók nagyobb előképzettséget hoznak magukkal. Miután azonban a honvédségnél, a fenforgó viszonyoknál fogva, kevesebb előképzettséggel biró egyéneket is kiképeztetés alá kellett vonni, hogy a tisztikar lehetőleg kiegészíttethessék: ennélfogva egy második, az úgynevezett előkészítő' tanfolyam felállítása mulhatlanul szükségesnek mutatkozott, melyben ezen kevesebb előképzettséggel biró egyének egy év alatt annyira előkészíttetnek, hogy azok, a sikeres hallgatás reményével léphetnek a tisztképző tanfolyamba át. Ellenben a tisztképző tanfolyamba közvetlenül csak olyanok osztatnak be, kik 8 gymnasiális osztályt vagy más hasonfoku iskolát végeztek.