Képviselőházi irományok, 1881. XII. kötet • 354-425. sz.

Irományszámok - 1881-402. Jelentése, a közmunka- és közlekedési ministernek, a m. kir. államvasutak aradi és szolnoki pályaudvarainak kibővitésére a költségvetési összhitel túllépése nélkül engedélyezett, illetőleg felhasználandó költségekről

284 402. szám. Ekként a f. évi költségvetés kerete betarthatóvá vált s elesett annak szüksége is, hogy az aradi pályaudvar megnagyobbitására a jövő évre kért hitel felemeltessék. E mellett pedig a fűtőház építésére felvett hitel is 1884. évre lesz elodázható, mert a jövő évben foganatosí­tandó fütőházi munkálatokra a budapest-zimonyi vasút építési tőkéjéből e czélra kihasított összeg elegendő fedezetet nyújt; minélfogva ugy ezen, mint az aradi pályaudvar megnagyobbi­tásának befejezésére szükséges további költség annak idején az 1884. évi állami költség­vetésbe fog beállittathatni. A jelzett indokok alapján az aradi pályaudvar megnagyobbitási munkálatainak meg­indítását elrendeltem s megengedtem, hogy a megnagyobbitási munkálatok fedezésére a m. kir. államvasutak f. évi költségvetésében a /beruházások* 41. t. sz. a. felvett 50,000 frtnyi hitel­összegen felül további 275,000 frt fordittassék olyként, hogy ezen hiteltúllépés a zárszámadá­sokban ugyancsak a m. kir. államvasutak f. évi költségvetésének >új építkezések* tétele alatt a > központi fűtő ház < építésére engedélyezett 275,000 frtnyi hitel fel nem használására való utalás mellett lesz indokolandó. A mi továbbá a szolnoki pályaudvar megnagyobbitását illeti, e.részben van szerencsém a következőket előadni: A szolnoki személypályaudvaron az átmenő vonatoknak befogadására és a tolatásnak megfelelő keresztülvitelére rendelkezésre állott vagányok a rákos újszászi vasút megnyitásával rendkívüli mérvben beállott forgalom-növekedés folytán elégtelenekké válván, két új vágányt s ezenfelül a vonatrendezéseknek a ki- és bejáró számos vonattól való függetlenítése végett vágány-átalakításokat s egyéb ezekkel összefüggő létesítményeket kellett sürgősen előállítani, mely előállítások 26,000 frtnyi költségbe kerültek. Minthogy ezen munkálatok költségeire a m. kir. államvasutak f. évi költségvetésében hitel nem állott rendelkezésre, s mert különben is a szolnoki pályaudvar megnagyobbítása a rákos­újszászi vasút kiépítése folytán növekedett forgalom követelményének volt tekintendő: akként intézkedtem, hogy a kérdésben forgó 26,000 frtnyi költség a rákos-ujszászi vasút építési tőké­jének terhére számoltassék el, a mely tőkénél elért megtakarítás a jelzett czélra bő fede­zetet nyújt. Van szerencsém a tisztelt képviselőházat kérni, miszerint az előadottak alapján fenti intézkedéseimet, illetőleg a zárszámadások beterjesztéséig tett előleges igazolásomat jóváhagyólag tudomásul venni méltóztassék. Kelt Budapesten, 1882. évi deczember 2-án. Br. Kemény Gábor s. k., közmunka- ét közlekedésügyi miniater.

Next

/
Thumbnails
Contents