Képviselőházi irományok, 1881. VIII. kötet • 240-302. sz.

Irományszámok - 1881-297. A közgazdasági bizottságnak jelentése, „a phylloxera vastatrix tovább terjedésének meggátlása czéljából teendő intézkedésekről” szóló törvényjavaslat felett

358 297. szám. A külön megadóztatásról szóló 13. §-t a bizottság nem fogadta el: mert az amúgy is súlyos terheket még ezen adőpótlékkal sem kívánta ez időszerint növelni. Egyébiránt a jelen törvényjavaslatban foglalt intézkedések épen ugy, mint az eddig foganatosított óvintézkedések is hatályukra nézve csakis kísérleteknek mondhatók, melyeket, tekintve a czélt, a kormánynak meg kell tennie. A bizottság ezzel felhívja a t. ház figyelmét arra, hogy a phylloxera vastatrix rovar ellen teendő ilyetén óvintézkedések mindenesetre tetemes összegre rugó költségeket fognak okozni, s hogy a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister úr előreláthatólag kénytelen lesz tárczá­jának e czímen megszavazott hitelén tul költeni és pedig annyival inkább, mert az érdekelteknek külön illetékekkel való hozzájárulását a bizottság — miként említtetett — a mostani körülmények között nem tartja igénybe vehetőnek. Miután pedig a költség kérdése nem lehet ezen nemzetgazdászatilag fontos intézkedé­sekre döntő befolyással, a bizottság a mig egyfelől kötelességének tartotta a t. házat a fel­merülhető költségekre figyelmeztetni, addig másfelöl igen szükségesnek tartja azt, hogy a többször nevezett minister ur igyekezzék az érdekeltek körében az öntevékenységre és áldozat­készségre irányzott mozgalmat kezdeményezni és terjesszen elő ugy ennek, mint átalában teendő intézkedéseinek gyakorlati eredményéről a háznak rövid időközökben jelentést, hogy ekként a t. ház a költségek megállapításánál az ügy állásáról is kimerítőbb és tapasztalati adatokon nyugvó tudomást szerezhessen. A minister ur osztozván a bizottság nézetében, ahoz készséggel hozzájárult s igy egy külön határozati javaslatnak előterjesztése mellőzhető volt. Végül a 16. §-ban az alispán helyett a szolgabírónak első fokú bíráskodását fogadta el a bizottság, egyúttal pedig kiegészítette e szakaszt a befolyó bírságösszegeknek hováforditására vonatkozó és nézete szerint az ügynek megfelelő intézkedéssel. Ezek után az emiitettek szerint újból szövegezett törvényjavaslatot •/. alatt bemutatva a bizottság, kéri a t. házat, hogy azt ugy átalánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék. Kelt Budapesten, 1882. évi május 24-én. Falte Miksa s. k., Baross Gábor s. k, a közgazdasági bizottság elntíke. a közgazdasági bizottság előadója.

Next

/
Thumbnails
Contents