Képviselőházi irományok, 1881. V. kötet • 40-116. sz.
Irományszámok - 1881-52. Törvényjavaslat, az 1882-ik év első negyedében viselendő közterhekről, és fedezendő államkiadásokról
52. szám. 41 Melléklet az 52. számú irományhoz. Indokolás, „az 1882-ik év első negyedében viselendő közterhekről, és fedezendő államkiadásokról" szóló törvényjavaslathoz. Az 1882. évi állámköltségvetést folyó évi október hő 19-én, tehát az országgyűlés jelen ülésszaka működésének első heteiben terjesztettem a képviselőház elé. A költségvetés, valamint az annak fedezeti részével egybefüggőleg általam előkészített és előlegesen bejelentett törvényjavaslatok alkotmányos tárgyalása azonban sokkal több időt igényel, hogysem — tekintve, miszerint a közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok egy behívása folytán a pénzügyi bizottság munkálkodását is halasztani kellett — feltehető volna, hogy ezen költségvetés iránti törvény még a folyó 1881. év vége előtt megalkotható legyen. Ennek folytán az 1882. év első időszakában viselendő közterhekről, és fedezendő államkiadásokról meghatalmazás utján kell gondoskodni. Azon czélból tehát, hogy a közadók megszabására, kivetésére és behajtására, valamint a jövedékek kezelésére törvényes alap nyújtassák, s az állam beligazgatási folyó szükséglete, valamint a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok által az 1882. évre megállapított kiadások esedékes részletei jövő 1882. évi január hó 1-étől kezdve fedezve legyenek, — van szerencsém a jelen törvényjavaslatot alkotmányos tárgyalás végett tisztelettel bemutatni. A törvényjavaslat 1. §-a felhatalmazza a ministeriumot, hogy a jelenleg fennálló adókra és jövedékekre vonatkozó összes törvényeket, azoknak időközben bekövetkezhető módosításaival együtt 1882. év első negyede alatt érvényben tarthassa. A 2-ik §. az állami kiadások fedezetére nézve rendeli, hogy a kiadási tételek tekintetében az 1881. évi államköltségvetésről szóló 1880. évi LVII. t.-cz. határozatai legyenek mérvadók. A 3-dik §. szerint a teendő kiadások az 1882. évi költségvetés keretébe illesztendők be, a 4-dik §. szerint pedig, a meghatalmazási törvény hatálya megszűnik, mihelyt az 1882. évi államköltségvetésről szóló törvény kihirdetve leend. Az államkölcsönök tőketörlesztési járadékaira szükségelt, s nagyrészben már az év első napján egy fél évi időszak után esedékes összegek fedezéséről az 1880. évi VIII. és IX. és illetve az 1881. évi XI. törvényczikkékben nyert felhatalmazás alapján, és pedig 5% magyar papirjáradék kibocsátása és elárusitása utján szándékom intézkedni. Budapesten, 1881. évi november hó 26-án. Gr. Szapáry Gyula s. L, m. k. pénzügymirdster. KÉPVH. IROMÁNY. 1881—84. V. KÖTET. 6