Képviselőházi irományok, 1881. V. kötet • 40-116. sz.
Irományszámok - 1881-112. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, a közmunka- és közlekedésügyi ministerium 1882-ik évi költségvetési előirányzata tárgyában
384 Í12. szám. Az államvasutak hálózata, a tiszavidéki vasút és a zágráb-károlyvárosi vasutvonalak megvétele folytán, leszámitva a kezelésbe vett zákány-báttaszéki és arad-temesvári vonalakat, és a legközelben a forgalomnak átadandó rákos-új szászi és sziszek-doberlini vasutvonalakat, körülbelül 2900 kilométernyi hosszúsággal bir. A tiszavidéki vasutnak_ átvétele után az állami vasutak kezelésére nézve egy teljesen új szervezet dolgoztatott ki, és az - ?81-ik évi költségvetés már ezen új szervezet alapján lett megállapitva és a törvényhozás által megszavazva. A tiszavidéki vasútnak állami kezelés alá vétele és az új szervezet életbeléptetése óta szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a központi vezetés ellátására 1881. évre rendszeresített személyzet elégtelen, úgyannyira, hogy már a folyó évben meg kellett engedni, hogy a központi szakosztályok számfeletti díjnokokat alkalmazza^ -L, az üzletvezetőségek pedig a külső végrehajtó szolgálatnál rendszeresített közegeiket a k fontba berendelhessék. Ezen rendezetlen állapot mielőbbi rendezést '• ^ffelvén, a szolgálat érdeke pedig okvetlen szükségessé tevén azt, hogy az ügyek rendes ellátásához és az ellenőrzés és felügyelet gyakorlásához megkivántató személyzet az igazgatóság és üzletvezetőségek rendelkezésére álljon, a személyzet megfelelő szaporítása ugy a tulajdonképeni központban, mint az üzletvezetőségeknél meg nem tagadható, ha az kivántatik, hogy az új szervezet a hozzá kötött várakozásnak lehetőleg megfeleljen. Ehhez járul, hogy a felépítményben fekvő vassínek, a használati idő hosszúsága folytán rohamos pusztulásnak indultak, s hogy azoknak újakkal való kicserélése elkerülhetlenné vált. Ezen körülmények és a rákos-újszászi vonal kiadásai, melyek az 1881-ki budgetben még nem szerepeltek s a ministerium által készített és a bizottságnak bemutatott külön üzleti előirányzata értelmében 225,194 frtot vesznek igénybe: indokolják azon jelentékeny költségtöbbletet, mely az államvasutak üzleti kiadásainál, összehasonlítva az 188 l-re hason czélra megszavazott összeggel, mutatkozik. Az államvasutak költségvetéseinek tárgyalása alkalmával, a minister, az 1880. évi XLIII. t.-cz. értelmében létrejött sziszek-doberlini vasútvonalnak 1882-ik évi üzletelőirányzatát a bizottságnak azon kéréssel mutatta be, hogy ezen vasútvonal előirányzott kiadásai és bevételei, az államvasutak költségvetésébe felvétessenek, mit a bizottság teljesitendőnek. tartott, minthogy ezen vasutvonalis az államvasutak közé tartozik, és előreláthatólag 1882. elején a forgalomnak át fog adatni. Ezen vasútvonal üzletkiadásai a bemutatott üzletelőirányzat szerint 1882-re 99,030 frtot tesznek, mely összeg hozzá adatván az államvasutak eredetileg előirányzott 11.483,560 frtnyi üzleti előirányzatához, az államvasutak 1882-ik évi összes szükséglete az üzleti kiadásokra 11.582,590 frtot tesz. A bizottság méltányolja azon indokokat, melyek a ministert vezérelték, midőn 1882-re, az üzleti kiadásokra többet kér megszavaztatni, mint a mennyi 188l-re engedélyezve volt,, de azon nézetben van, hogy különösen a központi kiadásoknál az új szervezet keretében is több rendbeli megtakarítások eszközölhetők. Ezen oknál fogva a bizottság, a fentebbi számítás után 11.582,590 frtot tevő kiadási előirányzatból 82,590 frtot törölni indítványoz, és az államvasutak üzleti kiadásaira 11.500,000frtot ajánl átalánykép megszavazásra. Bevételek: VII. fejezet, 7. czím. 1882-re elő van irányozva . . . . , 18.600,000 írt, 188l-re meg lett szavazva . 18.000,000 > • ' • tehát 1882-re több . . 600,000 írttal.