Képviselőházi irományok, 1881. V. kötet • 40-116. sz.

Irományszámok - 1881-46. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a nagykikinda-becskereki vasut kiépitéséről” szóló törvényjavaslat tárgyában

28 46. szám. tétlenül maradt részvények tulajdonosai, részvényeiknek beváltását vagy e czímen bárminemű kárpótlást az államtól nem igényelhetnek. A társulat székhelye Budapest vagy Nagy-Becskerek és hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag a magyar. 20. §. Az engedélyezett vasút felépítésére és megfelelő berendezésére szükséges maximal-tőke 1.915,000 frt, azaz egy millió kilenczszáztizenötezer oszt. értékű forintban állapittatik meg. Ez összegből 102,000 egyszázkétezer forint tartaléktőke czímén kihasittatik, mely tőke csak a kormány engedélyével használható fel. 21. §• Az engedélyesek kötelesek ezen engedély jogerőre emelkedésének napjától számított egy év alatt az építési költségek fedezetének biztosítását kimutatni, mit, ha ezen idő alatt meg­tenni elmulasztanak, az engedélyokmány hatályon kivül helyeztetik. 22. §. A kormány az államérdekek megóvása tekintetéből jogosítva van, magának ugy a pálya építése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jókarbantartása iránt minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótoltassanak. A kormánynak joga van a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kormány által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgató­választmány ülésében, valamint a közgyűlésekben, a mikor azt jónak találja, részt venni, nem­különben törvénytelen, vagy az állam érdekeire netán hátrányos, az engedélyokmánynyal ellenkező intézkedéseket felfüggeszteni és erről a ministeriumnak további eljárás végett jelen­tést tenni. Az ezen felügyeletért járó díjak fizetése alól engedélyesek az 1880: XXXI. t.-cz. 4. §-a alapján fölmentetnek. 23. §. A jelenleg engedélyezett vaspálya részére biztosíttatik: a) az építés tartamára a bélyeg- és illetékmentesség, az építési illetőleg befektetési tőkének bármi módon való beszerzése, valamint az épités és felszerelés biztosítása czéljából kötött minden szerződés, a pálya telekkönyvezésénél s kölcsönök be- és kitáblázásánál előfor­duló összes beadványok s egyéb okmányok, ugy nemkülönben a pálya czéljaira szükséges földterületek s dologi jogok átruházását, építési és felszerelési anyagok szállítását, készpénz­fizetéseknek részvények átvétele mellett, vagy a nélkül való teljesítését, végre a hozzájárulás bármiféle más nemét, vagy módját tárgyaző okmányok részére; b) bélyeg- és illetékmentesség a törzs- és elsőbbségi részvények, elsőbbségi kötvények, valamint az ideiglenes jegyek első kiadására; c) teljes mentesség a nyilvános számadásra kötelezett társulatok és egyletek adója, ille­tőleg a kereset- és jövedelmi-adó, valamint a törzsrészvények, elsőbbségi részvény és kötvény­szelvényadó és végre a szelvénybélyeg fizetése alól az engedélyokmány keltétől számítva 30 év tartamára. — Megszűnik azonban ezen adómentesség az engedélyokmány keltétől számított 10 év múlva, a mint a vállalat tiszta jövedelme a nevezett adóösszegeknek az üzleti számlába való felvétele után az engedélyezett építési tőke 6% kamatjánál magasabb leend. 24. §. A jelenleg engedélyezett vasúton a szállítási adó az engedélyezés napjától számított 10 éven át nem szedetik.

Next

/
Thumbnails
Contents