Képviselőházi irományok, 1878. XXVI. kötet • 1177-1202. sz.

Irományszámok - 1878-1190. 1881. évi LII. törvényczikk, a Tiszavölgy ármentesitése érdekéen a kormány által teendő intézkedésekről

86 1190. szám. 4. §. Felhatalmaztatik a közmunka- és közlekedési minister, hogy a Kőrös völgyén az árvéde­lem czéljából szükséges munkákat és intézkedéseket haladéktalanul foganatba vehesse és végre­hajtassa. 5. §. Az előző szakaszokban elrendelt munkák költségeinek fedezésére, a mentesitendő területet terhelő előlegképen az 1880. évi XX. törvényczikk alapján kötött állami kölcsönből egyelőre két millió forint bocsáttatik a közmunka- és közlekedési minister rendelkezésére. 6. §. Az előző szakaszok értelmében végrehajtandó munkák költségei az érdekelteket az 1880. évi XX. törvényczikkben megállapított módon törlesztendő kölcsönképen terhelik, és legkésőbb 1884. év végéig az érdekeltségre kivetendők, hogy kamatjaik és törlesztési részleteik az idézett tör­vényczikk határozatai szerint behajthatók legyenek. Addig is, mig a kölcsönök kamatjainak és törlesztési részleteinek egyéni kivetése elkészül, az előlegek utáni járadékoknak, valamint az igazgatási költségeknek fedezése iránt, a közmunka- és közlekedési minister fog a körülmé­nyeknek megfelelően intézkedni. Későbbi törvény fogja meghatározni, hogy ezen munkák költségeihez az állam fog-e és mily arányban hozzájárulni. 7- §• Felhatalmaztatik a közmunka- és közlekedési minister, hogy a Kőrös és Berettyó völgyén nem természetes vagy nem czélszerű határok szerint alakult vízszabályozási és ármen­tesitő társulatokat új beosztás szerint újra szervezze és ott, hol eddig még az érdekeltség tár­sulattá nem alakult, ilyeneknek alakitását hivatalból elrendelhesse. Ha a közmunka- és közlekedési minister rendelete szerint egy társulatba tartozó érde­keltség a minister által kitűzendő határidőig alapszabályait meg nem alkotná, választmányát és tisztviselőit meg nem választaná, vagy működését tényleg meg nem kezdené, a társulati tiszt­viselőket a közmunka- és közlekedési minister fogja alkalmazni. Ezen tisztviselők a közmunka- és közlekedési minister utasításai és rendeletei szerint tar­toznak eljárni. Ilyen esetekben, a társulati ügyekben való véleményadás végett, a közmunka- és közle­kedési minister az ártéri nagyobb birtokosokból és az érdekelt községek képviselőiből bizottsá­got alakit, melynek ügyrendjét a minister állapitja meg. 8. §. Az előző szakasz értelmében a közmunka- és közlekedési ministerigazgatásaalatt álló társula­tok védműveinek felépítésére szükséges költségek fedezésére, az 1880. évi XX. törvényczikk alapján kötött állami kölcsönből a közmunka- és közlekedési minister és pénzügyminister által egyetértő­leg előlegek fognak folyóvá*tétetni; ezen kölcsön-előlegek, legkésőbb 1884. évvégéig, az 1880. évi XX. törvényczikk rendeletei értelmében az érdekeltségre kivetendők, hogy ezen kölcsönök kamatjai és törlesztési részletei ugyanezen törvényczikk határozatai szerint behajthatók legyenek.

Next

/
Thumbnails
Contents